Az Ikeából öltöztetik a Trónok harca Éjjeli Őrségét

FILM
2017 augusztus 08., 10:30
comments 63

Epizódonként tízmillió dolláros költségvetésével a Trónok harca a történelem egyik legdrágább sorozata, de ez nem jelenti azt, hogy a készítői ne spórolnának azon, amin tudnak. Michele Clapton, a sorozat három Emmy-díjjal kitüntetett jelmeztervezője tavaly a Los Angeles-i Getty múzeumban tartott előadásában beszélt róla, hogy a hét királyságot a falon túl élő óriásoktól és zombiseregektől védő Éjjeli Őrség subái "valójában IKEA-szőnyegek".

A szőnyegeket természetesen előbb kiszabták, a szőrüket fazonírozták és festették, majd még gondosan korosították is, hogy megfelelően viseletesnek tűnjenek. "Azt akarom, hogy a nézők szinte a szagát is érezzék a jelmezeknek. Ezeket például vaxoltuk és fagyasztottuk is, hogy jól belesimuljanak a környezetbe" - mondta tavaly májusi előadásán, a felvétel 28. percében.

link Forrás

A Quartz Claptont és az HBO-t is megkereste, árulnák el, hogy pontosan melyik IKEA-szőnyeget használták, de egyelőre még nem kaptak választ.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.