A boncolás oldotta meg a rejtélyt, hogy miért halt meg egyszerre két együtt vacsorázó férfi Franciaországban

külföld
2017 augusztus 09., 15:23
comments 118

Detektívregényekbe és filmekbe illő haláleset történt egy francia faluban, Authon-du-Perchében: a 38 éves Olivier Boudin és a 69 éves Lucien Perot közös, kettesben eltöltött vacsorájuk közben halt meg. 

Boudint a hátán fekve, Perotot az asztalnál ülve, egy félig tele tányér előtt találták meg. Semmi nem utalt idegenkezűségre: nem volt nyoma betörésnek, fizikai erőszaknak.

A két férfit egy szomszéd találta meg a végzetes vacsorát követő reggelen, de azt hitte, csak nagyon berúgtak, és a teraszon alszanak. Amikor azonban még délután is ugyanott voltak, gyanakodni kezdett, bement a teraszra, és megpróbálta megmozdítani őket. Halottak voltak. 

A rendőrség először valamilyen mérgezésre gyanakodott. Bevizsgáltatták az asztalon talált babot, a sajtot, a bort és a marhahúst is, de Párizsból visszaküldött eredmények alapján nem volt semmi mérgező vagy romlott. A falu polgármestere, Patrice Leriget közben arról beszélt újságíróknak, hogy úgy nézett ki a vacsora helyszíne, mintha hirtelen megállt volna ott az idő. 

Szerdán aztán nyilvánosságra hozták a boncolási jegyzőkönyvek részleteit, és így napokon át történő találgatás után pont kerülhetett az ügy végére. 

A boncolás alapján ugyanis azt állapították meg, hogy az idősebb férfinak, akinek amúgy meglehetősen magas volt a véralkoholszintje, torkán akadt egy 44 grammos marhaborda, amit nem rágott meg megfelelően, és emiatt megfulladt. Fiatalabb barátja, akinek vele született szívelégtelensége volt, pedig látva barátja fuldoklását, infarktust kapott. 

Egy helyi bisztró tulajdonosa arról beszélt a sajtónak, hogy a két férfi rendszeresen evett és ivott együtt, olyanok voltak mint apa és fia. A helyiek pedig arról beszéltek, hogy ez ugyan hülye egy halál volt, de legalább kiderült, mi okozta. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.