Az MVM szerint nagyon jó ötlet volt 300 milliót elkölteni a fideszes médiában, mert már többen ismerik a céget

bűnügy
2017 augusztus 09., 12:55
comments 85

2016-ban arculatot váltott a Magyar Villamos Művek (MVM) és elindított egy nagyszabású imázskampányt, aminek keretében 300 milliót költött fideszes és kormányközeli újságokban az új arculat hirdetésére. Egy normálisan gondolkodó ember azt hihetné, hogy egy monopolhelyzetben lévő, azaz versenytárs nélküli állami cégnek hülyeség ennyi pénzért reklámoznia, főleg kis elérésű Fidesz-barát blogokon.

De az MVM nem így gondolja. Az Index megkérdezte őket, hogyan értékelik a kampányukat, és azt mondták, hogy minden nagyon jó, még egy 1500 fős közvéleménykutatást is csináltattak, amiből kiderült, hogy a tavalyi évhez képest többen tudták beazonosítani a vállalatot már az MVM mozaikszó alapján is.

Ezen kívül a felmérésben résztvevők 70 százaléka szerint az MVM biztonságos és fenntartható energiát szolgáltat megfelelő áron, 66 százalékuk szerint társadalmilag és környezetvédelem szempontjából felelős vállalat, 61 százalék szerint pedig az újszerű technológiák alkalmazásában is élen jár. Az MVM imázsváltó reklámfilmjeiről pedig az alábbi szavak jutnak az emberek eszébe: „látványosság”, „szépség”, „nyugalom”, „fejlődés”, „siker”, „megújulás”.

Sajnos érdemi jelentősége továbbra sincs annak, hogy az emberek mit gondolnak az MVM-ről, ugyanis, ahogy már mondtuk, a vállalatnak nincsen versenytársa. Ezen kívül a lakossági fogyasztóknak egyáltalán nincs is semmilyen kapcsolatuk a céggel, tehát ha esetleg valamiért mondjuk gyűlölnék az MVM-et, akkor sem tudják elintézni, hogy ne az MVM-től kapjon energiát, a vállalat ugyanis nem lakossági fogyasztóknak ad el energiát, hanem azoknak a szolgáltatóknak, akik aztán a lakossági felhasználóknak adják.

link Forrás

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.