Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos éles kritikákat fogalmazott meg a múlt héten a Belügyminisztérium egyik új javaslatával szemben, ami egyetlen adatközpontban gyűjtené a különböző térfigyelő kamerák felvételeit. 

A terv szerint a rendőrség, a közterület-felügyelők, a közlekedési társaságok, a közútkezelők, az útdíjszedők és a bankok felvételeit egyetlen adatközpontba kellene továbbítani, ahol a különböző nyomozásokat folytató szervek könnyen, konkrét megkeresések nélkül nézhetnének bele a videókba.

Ugyanebben a tervezetben szerepel egy olyan új szabály is, ami minden szálláshely-szolgáltatót arra kötelezne, hogy másolják le a vendégeik okmányait, és ezeket egy számítógépes rendszeren keresztül tegyék hozzáférhetővé a nemzetbiztonságiaknak.

Mindkét esetben nagy probléma, hogy nem derül ki a készülő törvényekből, hogy meddig és hogyan kell archiválni ezeket az adatokat, és pontosan milyen esetekben férhetnek hozzájuk a különböző szervek.

Lassan egy szalmaszálat nem lehet keresztbe tenni, hogy azt a BM ne rögzítse

Az utóbbi években számos, szellemiségében hasonló szabályozás született, és ezeken keresztül egyre könnyebb a belügyminisztérium alá tartozó szervezeteknek egyre több adathoz hozzáférniük. Az intézkedések határozottan egy irányba mutatnak: egy helyre gyűjteni minél több adatok, és a szinte automatikussá tenni a biztonsági szervek hozzáférését.

Idén tavasszal például a parlament felhatalmazta a kormányt, hogy minden elektronikus ügyintézéssel keletkező adatot le kell menteni, és megküldeni egy kormány által később kijelölendő szervnek. Ez eddig teljesen normális gyakorlat lenne, hiszen a papíron keletkező dokumentumokat is megőrzik, és hamarosan minden hivatalos iratnak elektronikusnak kell majd lennie. 

Csakhogy a szabályozás teljesen nyitva hagyta, hogy ezekhez a mentésekhez ki, mikor és milyen felhatalmazással férhet majd hozzá. A törvény ugyan megtiltja az őrzésért felelős szervnek, hogy bele is tekintsen az adatokba, de az nyitott maradt, hogy ki lehet illetékes a kutakodásban.

Márpedig ezek az ügyintézéseket rögzítő adatok elképesztő mennyiségű információt tárolnak az állampolgárok viselt dolgairól. Ha ezeket jól kereshető formátumban archiválják, akkor pillanatok alatt olyan pontos profilt lehet készíteni bárkiről, ami most hetekig tartó, teljes embert kívánó nyomozást igényelne, ráadásul egy csomó intézmény együttműködését is megkövetelné, nem is beszélve arról, hogy az összes lekérést indokolni kellene valamilyen felhatalmazással. Ez hamarosan kiváltható lesz néhány kattintással.

2014 vége óta építi a kormány a nemzeti érkeztetési központnak nevezett rendszert, ami minden közigazgatási ügyben érkező levelet digitalizál és archivál. A rendszert a NISZ Zrt. kezeli, a céget a Belügyminisztérium felügyelete alá helyezték 2014-ben. És ha már a BM-hez kerültek, akkor az iktatási rendszert összekapcsolták a Robotzsaru-NEO nevű, rendőrségi szoftverrel, így a közigazgatási levelezés és a bűnügyi adatbázis egyetlen rendszerbe kerülhetett. A NISZ úgy ad fel adatkezelői álláshirdetéseket, hogy a kiírás szerint a Robotzsaru program ismerete előnyt jelent.

Idén év elejétől az önkormányzatoknak kötelező az úgynevezett ASP rendszert használniuk, vagyis egyetlen kormányzati szoftverbe felvinni a működésükkor keletkező iratokat. Ez lehetővé teszi, hogy a települések teljes gazdálkodásába könnyedén és közvetlenül betekintsenek a kormányzati oldalon.

Szintén az idei évtől a belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárságához került a személyi adat- és lakcímnyilvántartás, amit korábban egy viszonylag önálló hivatal, a KEKKH kezelt.

Már évekkel ezelőtt a belügyminisztériumhoz kerültek a belföldre dolgozó titkosszolgálatok is, vagyis az Alkotmányvédelmi Hivatal, és a titkos megfigyeléseket, lehallgatásokat intéző Nemzetbiztonsági Szakszolgálat is. A rendszerváltás után ezeket a szerveket vagy tárca nélküli miniszter felügyelte, vagy a Miniszterelnöki Hivatalhoz tartoztak, ezzel is szétválasztva a fegyveres rendfenntartás és a titkos megfigyelések felügyeletét. Most a rendszerváltás előtti struktúra kezd visszaállni. 

Ahogy az adatok központi nyilvántartásának logikája is az 1990 előtti időket idézi. Az irány szembe megy a rendszerváltás utáni elvekkel, amikor a Sólyom László vezette Alkotmánybíróság igyekezett a személyes adatokat minél inkább szétszórni, hogy a hatóságok ne tudjanak meg könnyedén mindent az állampolgárokról. Ennek az egyik szimbóluma volt, amikor az AB alkotmányellenesnek nyilvánította a személyi számok használatát, amit azonban több ügyintézéshez a mai napig megkövetelnek a hatóságok.

Nem feltétlenül az ördögtől való, de jó lenne kontroll alatt tartani

A különböző ügyek és dokumentumok könnyű kereshetősége, összekapcsolása és digitálissá tétele sok esetben indokolt is lehet, mert könnyebbé teheti az állampolgárok és a hivatalok életét is. Rendszeresen tucatnyi helyről kell igazolásokat és dokumentumokat összeszedni, egyik hivataltól a másikig járni ügyek intézésekor, míg egy hatékony, központosított rendszer kiválthatná ezt a sok kényelmetlenséget. 

Csakhogy alig javul ebből a szempontból a helyzet, hiszen most is rengeteget kell papírokkal rohangálni, míg a lehetőség, hogy a belügyben minden ügyünkről gyorsan és mindent megtudjanak, folyamatosan szélesedik.

Az adatok nagyon hasznosak lehetnek annak, aki hozzájuk fér. A személyes adatok gyűjtése a modern kampányok egyik legfontosabb alapja, legyenek azok kereskedelmi vagy politikai jellegűek. Éppen ezért lenne kulcsfontosságú, hogy ezen adatok hozzáférhetőségét, archiválásuk szabályait nagyon pontosan rögzítsék, és a szabályok betartása ellenőrizhetővé váljon.

Az utóbbi időben csak akkor sikerült a belügyminisztérium adatfelügyeleti ambícióit visszavágni, amikor más miniszterek érezték veszélyeztetve a pozícióikat. A TIBEK (Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ) létrehozásáról szóló törvényt például sikerült úgy fellazítani, hogy az új központ az eredeti javaslattal szemben ne férhessen hozzá automatikusan a más tárcák alá tartozó titkosszolgálatok anyagaihoz. (A honvédelmi minisztérium katonai elhárításáról és a Miniszterelnökséghez tartozó külföldi elhárításról van szó, vagyis Simicskó és Lázár miniszterek felügyelte szervezetekről.) 

Az adatok sokfelé tartása, és a betekintések erős korlátozása mindenképpen védi az állampolgárok személyiségi jogait, ám akadályozhatja egyes bűncselekmények felderítését és megelőzését. A helyes egyensúly megtalálása évtizedek óta tartó vitákhoz vezettek a demokráciákban. Az adatok digitalizálásával ezek a viták felerősödtek, hiszen sosem látott mennyiségben lehet könnyen kereshetően archiválni dokumentumokat. Úgy tűnik, hogy Magyarországon eddig a belügyminisztérium képviseli a leghatékonyabban az érdekeit ebben az ügyben.