Bár a világ éppen az észak-koreaiak interkontinentális ballisztikus rakétáival van elfoglalva, Kim Dzsongun rezsime más területeken is aggodalomra okot adó fejlesztéseket végez. Az atomhatalmi státusnak csupán egyik feltétele, hogy atombombája és annak célbajuttatására alkalmas eszköze legyen egy országnak. Észak-Koreának bizonyítottan van atomfegyvere és immár bizonyítottan van az Egyesült Államok kontinentális részét elérni képes interkontinentális ballisztikus rakétája (ICBM) is. Az amerikai hírszerzés értesülései szerint pedig már arra is képes, hogy az előbbit rárakja az utóbbira, vagyis van rakétára szerelhető atomtöltete.

Ez azonban önmagában még nem biztosíték, nem elég elrettentés. Észak-Korea ellenfelei egy megelőző vagy első csapással lenullázhatják az északi atomfegyver-arzenált, Kimnek meg nem maradna eszköze az ellencsapásra. A nagy atomhatalmak rég felismerték ezt a veszélyt, így a legnagyobbak, mint az Egyesült Államok vagy Oroszország többféle, atomfegyver célba juttatására alkalmas eszközt tartanak szolgálatban. Szakszóval ezt hívják nukleáris triásznak: atomfegyvereiket

• stratégiai bombázókkal, vagyis repülőkkel;
  
• ICBM-ekkel;
  
• illetve tengeralattjáróról indítható rakétákkal (SLBM)
  

is célba juttathatják. Vagyis fegyverkészletüknek csak egy részét tárolják a szárazföldön. Egy részét levegőben tarthatják, egy részét pedig a tenger alatt. Ez utóbbi készleteket a legnehezebb felderítenie az ellenségnek. Ez biztosíték arra, hogy az ellenségeik ne tudják első csapással megsemmisíteni atomarzenáljukat, egyben arra is, hogy válaszcsapást tudjanak mérni az ellenségre. Ami jó esetben vissza is tarthatja azt a támadástól.

Észak-Koreának stratégiai bombázói nincsenek, légiereje esélytelen az amerikaival, vagy akár a dél-koreaival szemben is. A rakéták mellett így ésszerűen csak tengeralattjárókra telepíthet és próbál is telepíteni atomfegyvereket. Bár a világ inkább a szárazföldről kilőtt, távoli országokat elérni is képes rakétákkal végzett kísérletekkel volt elfoglalva, Észak-Korea tavaly már tengeralattjáróról indítható rakétával is kísérletezett. A rakétát ugyan egy elavult dízeltengeralattjáróról indították, amely valószínűleg még Korea partjaitól se nagyon távolodhat el, és csak 30 kilométernyire repült, a tesztnek két fontos üzenete is volt.

• Egyrészt elméletben akkor is képesek lehetnek atomcsapásra, ha netán Donald Trump tényleg olyan tűzzel és haraggal csap le rájuk, amilyet még nem látott a világ;
  
• de ennek hiányában is képesek mögé kerülni az amerikaiak Dél-Koreát védő rakétaelhárító rendszerének, a THAAD-nak, aminek egyelőre csak északra néző radarjai vannak.
  

Vagyis Dél-Korea partjai mellett felhajózva, amire még ezek az elavult kis dízel-tengeralattjárók is képesek, Észak-Korea képes lehet atomtöltettel szerelt rakétákat csempészni legfőbb ellensége, Dél-Korea hátába, és még a kezdetleges SLBM-jeivel is elpusztíthat néhány nagyobb, tengerparti várost.

A probléma kivédése papíron könnyűnek látszik, három újabb THAAD-üteg telepítésével és azok radarjainak keletre, nyugatra és délre pozícionálásával megoldható lenne Dél-Korea körkörös védelme. De politikailag ez kényes probléma. Az első THAAD-üteg telepítése ellen Dél-Koreában is komoly ellenállás volt azok részéről, akiknek elegük van az ő országukat biztosan veszélyeztető katonai eszkalációból. És Kína is hevesen tiltakozott a THAAD-rendszer telepítése ellen, amely Kínába is beláthat, és Kína nukleáris elrettentő erejét is korlátozhatja.

Hosszú távon pedig az Egyesült Államoknak is készülnie kellhet egy ilyen tenger alatt lopakodó támadásra. (Via The Daily Beast)