Egy amatőr drónozó észrevétlenül leszállt a brit haditengerészet legnagyobb hajójára

külföld
2017 augusztus 12., 10:23
comments 224

A múlt héten egy amatőr drónozónak sikerült anélkül leszállnia a gépével a brit Királyi Haditengerészet legnagyobb hadihajójára Skóciában, a HMS Queen Elizabethre, hogy azt bárki észrevette volna. Még a 300 fontos drón irányítója is meglepődött azon, hogy ilyen könnyen ment.

photo_camera Fotó: ANDY BUCHANAN/AFP

Az egyik helyi lapnak azt mondta, hogy két okból is nagyon meglepő, hogy így le lehet szállni egy repülőgép-hordozóra:

  • Annak ellenére, hogy a hajó környéke tele volt biztonságiakkal, senki sem akarta megakadályozni ebben.
  • Másrészt pedig közben olyan erősen fújt a szél, hogy a drón biztonsági rendszere is landolást javasolt.

Próbálta jelezni, hogy gondok lehetnek a hajó biztonsági rendszerével, de senki sem volt elérhető a fedélzeten. A fedélzetről posztolt is néhány felvételt. A brit védelmi minisztérium azóta jelezte, hogy nagyon komolyan veszik a hajó védelmét, és az incidenst már jelentették a rendőrségnek, a nyomozás folyamatban van. Az eset miatt pedig fokozták a biztonsági készültséget. (Daily Telegraph)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.