Tíz tolmácsot rúgott ki a bevándorlási hivatal, mert segíteni akartak a menedékkérőknek

POLITIKA
2017 augusztus 12., 06:10
comments 358

Tíz tolmáccsal szakította meg tavaly az együttműködést a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH), amiért helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont mingránsoknak -írja a Belügyminisztérium válaszára hivatkozva a Magyar Idők

A lap szerint a kirúgott tolmácsok között van az arab származású Dr. Aida El-Seaghi, a Migraion Aid igazgatósági tagja is, akit 2015-ben az év önkéntesének választottak, miután 80 napon át, több mint 400 órában segítette a debreceni Vasútállomásra érkező és a helyi menekülttáborban élő menekülteket.

link Forrás

Bár a kirúgás okáról a Belügyminisztérium a Magyar Időknek azt írta, hogy egyedi ügyekben nem adhatnak felvilágosítást, a kormánybarát lap, mint mindig, most is Soros Györgyöt gyanítja a háttérben. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.