A német óvoda, ahol a gyerekeknek szavazati joguk van a fontos döntéseknél

A Guardian közölt egy hosszabb cikket a németországi Pinneberg városában működő Dolli Einstein Haus nevű óvodáról. Az intézmény különlegessége, hogy egy egészen szokatlan módszerrel működnek: komolyan veszik a gyerekek szempontjait, és demokratikusan döntenek mindenről.

Az óvoda egyben egy kísérlet is: azt vizsgálják, meddig lehet elmenni abban, hogy szavazati lehetőséget adjanak hatévesnél is fiatalabb gyerekeknek. Az óvodában rengeteg mindenről szavaznak a gyerekek, kezdve a reggeli menütől egészen a pelenkacseréig. 

A kísérlet három és fél éve indult, és a koncepció kitalálói most arról beszéltek a brit lapnak, hogy nem csak az derült ki számukra, hogy a demokratikus működés iránti igény meglepően ragadósak még olyankor is, amikor az egész világ populista felfordulásról beszél, hanem hogy a szavazások után sokszor olyan kompromisszumokra volt szükség, ami nagyobb kihívást jelentett a felnőtteknek, mint a gyerekeknek. 

A jogok ugyanis nem mindig érnek véget az óvoda kapujában. Meséltek egy történetet egy hatéves gyerekről, aki otthon nem volt hajlandó délutáni alvásra menni akkor, amikor szülei ezt javasolták neki, indokként pedig az óvoda "alkotmányát" emlegette fel. 

Az óvodában hét alapjog van, ami mindenkit megillett. Ezek így hangoznak: "Jogom van aludni", "Én döntöm el, mit és mennyit eszem", "Én döntöm el, mivel játszok", "Én döntöm el, hova ülök", "Jogom van bármikor kifejezni a véleményemet", "Én döntöm el, kivel akarok ölelkezni" és "Én döntöm el, ki cseréli a pelusomat". 

Az óvoda vezetője, Ute Rodenwald és helyettese, Heike Schlüter hangsúlyozzák, szó sincs arról, hogy itt valami anarchista hangulatú, tekintélyellenes, minden szabályt felforgató világ működne. Épp ellenkezőleg: mivel a gyerekek közösen alkották meg a szabályokat, és mivel minden részlet kitalálásában részt vettek, valójában több szabályuk lett, mióta bevezették ezt a módszert, nem kevesebb. 

Rodenwald szerint a projekt elsősorban arról szól, hogy felkészítsék a gyerekeket a gyorsan változó világra, és ehhez szükséges képességeket szerezzenek: „a demokrácia nem csak a választásokról szól. Számunka az emberekről, illetve a gyerekekről, hogy vegyük őket komolyan, és tanuljunk meg úgy döntéseket hozni, ami nem hagy más embereket az út szélén”. 

Szerinte munkájukra azért is szükség van, hiszen ma már a legtöbb családban mindkét szülő dolgozik, ezért az iskola előtti intézményekre nagyobb szerep hárul, hogy neveljék a fiatalokat. 

Az óvodában nem csak a napi működésről szavaznak, hetente egyszer amolyan népszavazást is tartanak. Dönteni kell arról, hogy milyen máz legyen a délutáni süteményen, illetve közösen döntik el a pénteki reggelit is. A süteményre kész válaszok közül szavazhatnak, a reggelire viszont a gyerekek jelölhetnek összesen négy lehetőséget, majd ezek között szavazhatnak. 

A szavazás eredménye kötelező érvényű, azaz a szakácsoknak akkor is el kell készíteniük az eredményt, ha az gusztustalannak vagy egészségtelennek is hangzik. Ez persze próbára teszi az oktatók és a szülők eltökéltségét, de hát a demokrácia már csak ilyen. Így fordult elő, hogy az óvodában reggeliztek már pénteken pizzát és párolt marhát céklával. 

Az oktatók szerint ez a módszer arra is jó, hogy a gyerekek olyan ételeket is megkóstoljanak, amit alapból nem biztos, hogy akarnának. Ettek így már gyerekek spenótot is, csak azért, mert közös döntés volt, és mert más gyerekek is ettek belőle. 

A heti szavazáson túl van a havi gyűlés, amikor komolyabb dolgokról döntenek: egy új játék a játszótérre, vagy a játszótéri szabályok megváltoztatása példa ezekre. Ezekre a gyűlésekre a gyerekek delegáltakat küldenek, ugyanolyan számban fiúkat és lányokat, ilyenkor ők szavaznak. A legutóbbi ilyen gyűlésen például azt az egyhangú álláspontot képviselték a delegáltak, hogy az óvodának új triciklikre van szüksége. 

És ugyan előfordulhat, hogy otthon okoz meglepetést, amikor a gyerek először hivatkozik a demokratikus jogaira a szüleivel szemben, eddig nem fordult elő, hogy bárki kiíratta volna gyerekét az intézményből. Sőt, épp ellenkezőleg: erősen megnőtt az igény a hasonló intézmények iránt. A fenntartó alapítvány jelenleg 12 hasonló óvodát engedélyeztetet, de a tervük az, hogy 2020-ra az összes, 58 irányításuk alatt álló intézmény részvételi demokratikus alapokon fog működni. (Guardian, a címlapi kép csak illusztráció, via PixaBay)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;