Jirí Menzel és Magdaléna Vásáryová lesz a díszvendége a miskolci CineFestnek

FILM
2017 augusztus 14., 12:13
comments 31

Jirí Menzel Oscar-díjas cseh rendező mellett a Sörgyári capriccio című film legendás női főszereplője, Magdaléna Vásáryová szlovák színésznő lesz a díszvendége a 14. Jameson CineFest Nemzetközi Filmfesztiválnak, amelyet szeptember 8. és 17. között rendeznek meg Miskolcon a Művészetek Házában.

Az idei fesztivál nyitófilmje a Sörgyári capriccio lesz. Az alkotást a rendező, Jirí Menzel és a főszereplő, Magda Vásáryová jelenlétében vetítik. Az Oscar-díjas cseh rendező életműdíjat kap Miskolcon, a legendás színésznő és diplomata Magdaléna Vásáryová pedig a CineFest tavaly alapított Európa-díját veheti át a nyitóünnepségen. 

Menzel az európai filmművészet egyik legjelentősebb alakja. Már első filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat nyert 1968-ban. Az egy évvel az Oscar-díj után készült Pacsirták cérnaszálon című filmje húsz évre dobozba került, majd az 1989-es berlini filmfesztiválon elnyerte az Arany Medvét. 

Az Őfelsége pincére voltam című alkotása, amely a rendező hatodik Hrabal-adaptációja, 2006-ban több mint egymillió nézőt vonzott a mozikba a tízmilliós Csehországban.

A Szeszélyes nyár, a Hóvirágünnep, az Oscar-jelölt Az én kis falum, valamint az Iván Csonkin közkatona élete és különleges kalandja legendás rendezője számos filmben - köztük több magyar alkotásban - játszott is, és színházi tevékenysége is kimagasló.

A Sörgyári capriccio női főszereplője, Magdaléna Vásáryová 19 évesen játszotta el a Markéta Lazarová című cseh film főszerepét. A majdnem háromórás filmeposzt azóta a nemzetközi szakkritika és filmtörténetírás az 1960-as évek aranykorának legjobb európai filmjei között tartja számon.

A színésznő nemcsak filmszerepek tucatjaival vívott ki elismerést. A rendszerváltás után diplomata- és politikusi karrierje egészen a szlovák elnökjelöltségig vitte, közben pedig volt nagykövet és külügyi államtitkár is. A számos nyelven beszélő művész és politikus Juliette Binoche 2016-os díjazása után nyeri el a bCineFest Európa-díját. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt