Megszületett a megerőszakolt 10 éves indiai lány gyereke

külföld
2017 augusztus 17., 15:18
comments 295

Kislánya született annak a 10 éves indiai lánynak, akitől a múlt hónapban egy helyi bíróság és az indiai legfelsőbb bíróság megtagadta az abortuszt, mondván, túl kockázatos lenne, mert a magzat már nagyon előrehaladott állapotban van (20 hét a határ). A szülést császármetszéssel hajtották végre Csandígarhban.

A BBC úgy tudja, a 2,5 kilós újszülött és a kislány is jól van, de az anyuka nem is tudja, hogy gyereket szült: azt mondták neki, azért duzzadt meg a hasa, mert egy nagy kő van benne. Az újszülött 35 hetesen jött világra, így az intenzív osztályon tartják pár napig. A helyi sajtó szerint a nagyszülők azt mondták, nem akarják, hogy közük legyen a babához, így meg se nézték, a gyerekről pedig egyelőre az állam fog gondoskodni, ha valaki nem fogadja örökbe.

2015-ös indiai tüntetés a nők elleni szexuális támadások ellen
photo_camera 2015-ös indiai tüntetés a nők elleni szexuális támadások ellen Fotó: K. Asif/The India Today Group

A kislány azt mondta, az elmúlt 7 hónapban többször is megerőszakolta a nagybátyja, akit letartóztattak. Július közepén derült ki, hogy a gyerek terhes, amikor hasi fájdalmakra panaszkodott, és a szülei kórházba vitték. Az indiai hatóságok azt mondták, nem tudnak arról, hogy korábban volt olyan lány, aki ilyen fiatalon szült gyereket. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.