Saját anyja ölhette meg a kamaszlányt, akit csecsemő korában adott örökbe

Kedden tartóztattak le 39 éves amerikai nőt Missouri államban, miután emberi maradványokat találtak a farmján hetekkel azután, hogy bejelentette lánya eltűnését.

Rebecca Ruud 16 évvel ezelőtt, még csecsemőként adta örökbe lányát egy Tamile Leckie-Montague nevű minnesotai nőnek. A gyereket 9 éves korában autizmussal és más mentális problémákkal diagnosztizálták. Az örökbefogadó anya néhány hónapja azzal kereste a lány édesanyját, hogy 15 év után visszaadná a gyereket, mert az új vőlegénye nem jön ki vele. Az édesanya belement a dologba, de aztán több ismerősének panaszkodni kezdett, hogy nincs elég pénz gondozni a lányát.

Nyár közepén tűz ütött ki a nő farmján, a kiérkező rendőröknek azt mondta, hogy akkor égette meg magát, amikor a lányát mentette ki a lángok közül. Akkor nem engedte, hogy hatóságok beszéljenek a lánnyal, akiről az  állította, hogy nem esett baja.

Később bejelentette a rendőrségen, hogy eltűnt a gyerek, azt mondta, hogy a lánynak bűntudata volt, mert miatta ütött ki a tűz, és ezért valószínűleg elszökött otthonról. A hatóságok ezután többször is átkutatták a nő házát és a farmot, legutóbb emberi maradványokat találtak egy húsdarálóban, feltehetően a kamasz lány fogait, több olyan gödröt, amiben emberi maradványokat égethettek el.

A nőt gyilkosság és más bűncselekmények gyanújával letartóztatták. (BuzzFeed)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.