Az amerikai üzleti elit ráparázott, hogy Trump komolyan gondolja a kormányzat megbénítását

2017 augusztus 24., csütörtök 10:52

Az amerikai politikában nem ritka, hogy a törvényhozás és az elnök ellentéte miatt hosszabb-rövidebb, de jellemzően azért rövidebb időre finanszírozás hiányában leáll a kormányzat - mármint a szövetségi állam által működtetett intézmények. Legutóbb 2013-ban 16 napra állt le a kormányzat, de olyanra, ami most történhet, 1979 októbere óta nem volt példa.

Akkor, szeptember 30 és október 12 között fordult elő utoljára, hogy az elnökével azonos párt uralta törvényhozás bénította meg a kormányzat finanszírozását. De még akkor sem az elnök és a törvényhozás, hanem a törvényhozás két, abban az időben a demokraták által uralt háza közötti vita bénította meg a szövetségi kormányzatot. Most a republikánus Trump elnök veszett össze a republikánus többségű képviselőházzal és törvényhozással, de annyira, hogy Trump kedden, az amúgy is nagy viharokat kavaró phoenixi kampánygyűlésén nyiltan a kormányzat megbénításával fenyegetőzött.

Az Axios értesülései szerint Trump fenyegetését egyre többen veszik komolyan. A Goldman Sachs befektetési bank már a múlt pénteken is 50 százalék esélyt látott a kormány leállására. Ennek esélyét az Axiosnak nyilatkozó, meg nem nevezett vezető republikánus forrás már 75 százalékra tette. Persze sok múlhat Trump pillanatnyi hangulatán is, de az Axios szerint nem sok jót ígér, hogy Trump is szeret harcolni, és a republikánusok leginkább garasoskodó frakciója, a Szabadság-kaukusz is ki van éhezve a harcra.

Technikailag a kormány már akár szeptemberben is leállhat, mert már ekkor növelni kéne a szövetségi kormány kiadásait. Bizonyos szempontból ez volna a legjobb Trumpnak és a republikánus pártnak is, mert most mindkettejük közös célja az adóreform, amit leghamarabb jövő év elejére tudnának keresztülverni a törvényhozáson. Ezt nagyban hátráltatná, ha szeptemberben mégis sikerülne megállapodni a költségek növeléséről, így a legközelebbi kiadásemelésnél, decemberben robbanna ki a botrány.