Kétmilliárdot adott a kormány a pécsi repülőgépgyár építésére

gazdaság
2017 augusztus 24., 14:56
comments 90

A magyar tulajdonú Magnus Aircraft Zrt. 5,16 milliárd forintos beruházással repülőgépgyárat épít Pécs mellett. A magyar kormány 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással segíti a céget, hangzott el a megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón csütörtökön. Szijjártó Péter szerint a fontos, hogy az innovatív magyar megoldásokat itthon tartsák, sorozatgyártásuk is Magyarországon történjen. Példaként hozta a cég által kifejlesztett kompozit gépet, ami a világon egyedülálló módon műrepülésre is alkalmas, illetve a benzinnel működő, szintén kompozit kisgépet.

Szijjártó szerint a Pécsen készülő gépeknek komoly piaca lehet Kínában a következő időszakban, a kínai légügyi jogi változtatások miatt egyre nagyobb az igény a könnyű testű repülőgépekre és az azzal járó pilótaképzésre. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.