Drogkereskedelemmel vádolják a francia kábítószer-ellenes ügynökség volt vezetőjét

bűnügy
2017 augusztus 25., 11:12
comments 86

Kábítószer-kereskedőkkel való vitatott együttműködése miatt eljárás indult a francia kábítószerellenes ügynökség (Octris) volt vezetője, François Thierry ellen – közölték igazságügyi források.

A volt vezetőt csütörtökön hallgatták ki azok a vizsgálóbírók, akik egy 2015 októberében Párizsban lefoglalt rekordmennyiségű, több mint 7 tonnás kannabiszszállítmány ügyében nyomoznak. Az Octris korábbi vezetőjét az este kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűnszövetkezetben való bűnrészességgel gyanúsították meg.

A rendőri felügyelet alá került, de szabadon védekező François Thierryt azzal vádolják, hogy a drogszállítmányt úgy hagyta belépni Franciaországba, hogy arról nem tájékoztatta megfelelően a hivatali felettesét. Az Ocrtis volt vezetője egyik legfőbb informátorával, Sofiane Hamblival működött együtt az ügyben, akit az ügynökség kábítószer-kereskedőként tart nyilván, és emiatt már többször is börtönbüntetésre ítélték.

Amikor a 7 tonna kannabiszt szállító kamionokat Párizs egyik elegáns negyedében, a XVI. kerületben lefoglalta a francia vámügyőrség, François Hollande akkori elnök személyesen gratulált a rekordfogáshoz. A párizsi ügyészség először az Octrist bízta meg a nyomozással, de az ügyet nem sokkal később elvették François Thierrytől, amikor kiderült hogy a Marokkóból érkezett szállítmány egy, az ügynökség által megtervezett titkos akció részeként érkezett Franciaországba. Az akcióval, aminek a célja egy kábítószer-hálózat Sofiane Hambli segítségével történő felgöngyölítése volt, a hivatal több mint 40 tonna kannabiszt juttatott be az országba.

A nyomozók azzal vádolják François Thierryt, hogy nem tájékoztatta megfelelően feletteseit a titkos akcióról, sem arról, hogy abban milyen szerepet szánt az informátornak.

François Thierry még a kábítószer-ellenes ügynökség vezetőjeként egy 2,5 tonnás drogfogással Nanterrében 2012. december 14-én.
photo_camera François Thierry még a kábítószer-ellenes ügynökség vezetőjeként egy 2,5 tonnás drogfogással Nanterrében 2012. december 14-én. Fotó: Patrick Kovarik/AFP

A volt rendőri vezető vitatja a vádakat, ügyvédje, Francis Szpiner „igazságtalannak, álszentnek és botrányosnak” nevezte a jelenleg a párizsi ügyészség terrorelhárítási részlegén dolgozó Francois Thierry meggyanúsítását.

Az ügyben, ami egyébként a rendőrség és a vámügyőrség közötti rivalizálásra is ráirányította a figyelmet, eddig 13 embert gyanúsítottak meg.

Finnországban tavaly év végén kapott 10 évet drogkereskedelemért a helsinki drogrendőrség volt vezetője, aki a pozíciójával visszaélve egy drogkartellt vezetett. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.