Terrorcselekmény előkészületével gyanúsítják a Teréz körúti robbantót

Terrorizmus
2017 augusztus 25., 12:43
comments 146

A Központi Nyomozó Főügyészség terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a Teréz körúti robbantás miatt előzetes letartóztatásban lévő P. Lászlót, mert a gyanúsított 1 millió eurót akart a Belügyminisztériumtól további robbantások elkövetésével fenyegetve megszerezni – közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.

A két rendőrt megsebesítő robbantásról a főügyész azt mondta: a főügyészség azzal is kiegészítette tényállást, hogy a férfi meg akarta szerezni a járőrök szolgálati fegyverét.

P. Lászlót vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én.
photo_camera P. Lászlót vezetik elő az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalásra a Budai Központi Kerületi Bíróság folyosóján 2016. október 21-én. Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Mivel a robbanás mások életét is veszélyeztette, a hatóság most azt is bejelentette: előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletével gyanúsítják a férfit. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.