Az összes vaddisznót kilövik Kárpátalján

Kárpátalja öt régiójában, köztük a Magyarországgal határos nagyszőlősi és beregszászi járásban is találtak már sertéspestissel fertőzött állatot, számol be a Világgazdaság. Az ukrán hatóságok korábban csak elhullott vaddisznókban mutatták ki a kórokozót, a napokban viszont már háztáji állatok közt is megjelent a járvány. Ott ahol bebizonyosodik, hogy az afrikai sertéspestis végzett a házi sertéssel, az előírások szerint a településen és annak három kilométeres körzetében minden hízót meg kell semmisíteni. Pósaházán emiatt több mint ötven állatot égettek el. 

Fotó: Egor Eryomov

A helyzet súlyosbodását látva, a helyi vadgazdálkodási hivatal úgy döntött: kilövik a teljes vaddisznóállományt. A Világgazdaságnak a hivatal szóvivője elmondta, hogy

nem találtak más megoldást a vírus terjedésének megfékezésére, ezért döntöttek a drasztikus lépés mellett. 

A becslések szerint 3500 vaddisznó él a megyében.

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.