Honfoglaló minigejzírt avatott az önkormányzat, miközben a szegényebb családok házaiba idén már nem tudják visszakötni az ivóvizet
2017 augusztus 24., 09:15
Észak-Közép-Kelet-Nyugat-Európa: Vakáció a Baltikumban
Általában szentségtörés különböző nyelvű, kultúrájú és történelmű országokat egy kalap alá venni, de a Baltikum három állama speciális eset. Litvánia, Lettország és Észtország területe összesen nem ad ki két Magyarországot, és a három ország újkori történelme is annyira hasonló, hogy hiába a nyilvánvaló különbségek köztük, a „Balti államok” nem olyan erőltetett konstrukció, mint mondjuk a „Visegrádi négyek”, hanem értelmes egész.
Nyaralni viszont nem geopolitikai, hanem anyagi és időbeli szempontokat mérlegelve megy az ember. Nekem három augusztusi hetem volt, és a Baltikum erre ideális választásnak tűnt. Budapestről Riga alig két óra repülővel.
Balti üresség
Németek, szovjetek, Molotov-Ribbentrop-paktum, függetlenség, EU, NATO, euro, folyamatos félelem a szomszédban mocorgó orosz nagyhatalmi vágyaktól - a három ország történelme, nagy bánatai és nagy örömei az elmúlt száz évben nagyon hasonlóak voltak. Turistaszempontból pedig még ennél is fontosabb a földrajzi hasonlóság: mindhárom ország palacsintalaposságú. Az egész Baltikum legmagasabb pontja a Suur Munamägi Délkelet-Észtországban a maga 318 méterével, amihez még két tucat métert hozzáadhat, aki megmássza az autóval majdnem végig megközelíthető csúcsra épített kilátót.
A három ország legfontosabb közös tulajdonsága pedig éppen a közös földrajzi és történelmi jellemzőkből fakad: Litvánia, Lettország és Észtország is tök üres. Még a legsűrűbben lakott Litvánia sincs fele annyira sűrűn lakva, mint Magyarország, Lettországban harmadannyi, Észtországban pedig még annál is alacsonyabb a népsűrűség, mint nálunk. Nagyon leegyszerűsítve arról van szó, hogy a sovány balti föld hagyományosan nem tudott annyi embert jóllakatni, mint a zsíros Kárpát-medence. Ehhez pedig még hozzáadódik, hogy a Balti államok még a világ legjobban csökkenő lakosságú régiójából, a posztszovjet államok közül is kilógnak lefelé.
Még Észtország népessége is gyorsabban fogy, mint Magyarországé, Litvánia és Lettország pedig olyan szinten sereghajtók, hogy egyes számítások szerint az elmúlt években a világon csak a polgárháború sújtotta Szíriából fogytak gyorsabban az emberek, mint az említett két országból. A Baltikumban nagyon kevesen születnek, nagyon sokan mennek nyugatra boldogulni, és a Szovjetunió összeomlása óta az itt élő orosz kisebbség egy része is hazaköltözött az anyaországba.
A viszonylag hosszas demográfiai kitérőre azért volt szükség, mert turistaszempontból nagyon fontos. Európában csak Skandináviában lehet találkozni olyan tágas terekkel és érintetlen tájakkal, mint a térképen szűknek látszó Balti államokban. Ami a térképen még jelentős településnek tűnik, arról a helyszínen gyakran kiderül, hogy valójában csak két tanya, részben bedeszkázott-düledező épületekkel. A főutak pedig csak a csendes erdőkön átvezető magányos, egyenes aszfaltcsíkok, amiket a lapos tájon se kanyar, se domb nem szakít meg. Észtországban és Lettországban annyi hely van, hogy a vidéki temetők nem a Magyarországon megszokott, szinte egymásra halmozott gránitlapokból állnak, hanem árnyas ligetekben elszórt kis keresztekből.
Észak-kelet-nyugat-közép és dél
A történelmet és a demográfiai statisztikákat otthon is lehet bújni, ahhoz viszont a Baltikumba kell utazni, hogy kiderüljön, Európának ebben a tulajdonképpen eldugott szegletében a kontinens minden égtája összefut. A Baltikum kelet-európai, mert az évszázados orosz és az évizedes szovjet befolyás nem múlt el nyomtalanul. Nyugat-európai, mert a Német Lovagrendtől Poroszországon át Hitlerig a germán hatás mindig erős volt. Észak-európai, mert a klíma azt kívánja meg. De nyáron dél-európai is, amikor a belvárosi teraszoktól a tengerparti strandokig mindenki igyekszik a lehető legtöbbet kihozni az este kilenc után is fénylő napból. És persze közép-európai is, hiszen az eleve a négy égtáj keveredését jelenti, és itt évszázadokon át egymás mellett élt nemcsak az észt favágó, a lett halász és a litván paraszt, hanem a német nemes, a zsidó kereskedő és az óhitű ortodox, orosz ajkú hagymakertész is.
A Baltikum elég színes és elég nagy ahhoz, hogy Észak-, Kelet-, Nyugat- és Közép-Európa keveredése ne mindenhol egyforma legyen. Az észt főváros, Tallinn inkább nyugati és északi, a Minszktől alig két óra autóútra fekvő litván kisvárosok inkább közép-keletiek. Bár nem tudnám pontosan felrajzolni a térképre, az a Közép-Kelet-Európa, amihez Magyarország is tartozik, valahol Dél-Lettországban kerül kisebbségbe. Onnantól északra az észak és a nyugat elnyomja a keletet és a közepet.
A klímának köszönhetően ettől a határtól délre gabonaföldből, északra tűlevélből van több. A történelemnek, a több évszázados Lengyel-Litván Uniónak köszönhetően pedig a három Balti országból Litvánia az egyetlen, amely egyértelműen közép-európai. A barokk Vilnius bárhol lehetne az egykori Habsburg Birodalom területén, az évszázadokkal régebbi belvárosú Riga és Tallinn viszont semmiképpen sem.
Hol a kis túrzás siet beléje
Mivel Budapestről nézve Litvánia a legkevésbé más, magyar turistaként egyértelműen ez a három ország közül a legkevésbé érdekes. Ráadásul a balti mércével sűrűn lakott országban nem is annyira érintetlen a természet, mint északi szomszédaiban. Cserébe viszont Litvániában van az egész Baltikum legkülönlegesebb pontja, a Kurföldi-túrzás.
A kevésbé tudományosan és sokkal kevésbé viccesen Kur-földnyelvnek nevezett, 100 kilométer hosszú, helyenként alig néhány száz méter széles túrzás túlzás nélkül Európa egyik kiemelkedő természeti látványossága. Az alapvetően homokdűnék láncolatából álló túrzáson fele-fele arányban osztozik Oroszország és Litvánia, az északi, litván részen ma már üdülőfalvakká alakított halászfalvakkal, bicikliutakkal, strandokkal. A természeti és ember okozta erózió által súlyosan veszélyeztetett túrzásra lépéshez belépőjegyet kell váltani, de cserébe ez nemcsak a Baltikum talán legérdekesebb, hanem legjómódúbb része is, az ide kiránduló oroszok és talán a gyökereiket kereső nyugdíjas német csoportok legnagyobb megelégedésére.
A Kurföldi-túrzás homokos strandjaira tűlevelű erdőkön át vezető szűk ösvényeken az embernek egészen olyan érzése van, mintha valami mediterrán tengerparton lenne. De most már tényleg nem akarok még egy európai régiót belekeverni a Baltikumba, pláne, hogy a 10-15 fokos hőmérsékletkülönbségtől is el kellene hozzá tekinteni. Errefelé augusztus elején is csak a napon van melegebb 25 foknál, a tenger vize pedig mindig 20 fok alatt marad.
A tenger azonban hidegen is tenger, és az ember gyorsan ráébred, hogy a posztszovjet ország tengerparttal mindig jobb, mint a posztszovjet ország tengerpart nélkül. Még akkor is, ha a Balti-tenger hideg, ráadásul alacsony oxigéntartalmának köszönhetően szegényes az élővilága is, úgyhogy az olyan szívósabb halakon túl, mint a hering- és angolnafélék senki ne számítson komolyabb herkentyűkre.
A szegényes fogás ellenére a Balti országok partvidékein hagyományosan a halászatból éltek, egészen addig, amíg a szovjetek gyakorlatilag betiltották a kis halászhajókat, mivel sem a magángazdaságot nem szerették, sem az olyan járműveket, amelyek segítségével el lehetett szökni az imperializmusba. Ennek köszönhetően a balti partvidék egyes részei még az országok belsejéhez képest is drámaian elnéptelenedtek. Szomorú, viszont a teljesen elhagyatott, végtelen partszakaszok turistaszemmel különösen szépek. Leginkább talán Északnyugat-Lettországban, a Kolka-fok környékén.
A természet balti öle
Ha eddig nem derült volna ki egyértelműen: a Baltikumba az menjen nyaralni, aki szereti a természetet. Ha valaki mindenképpen hegyet szeretne mászni, tényleg keressen más úticélt, de ezt az egyetlen hiányosságot leszámítva a régió, különösen Lettország és Észtország, mindent tud. Változatos tájat és a változatos tájban űzhető ezerféle kikapcsolódási formát egyaránt.
Jó példa erre a lettországi Sigulda, amiről valamelyik útikönyv nagyon találóan állapította meg, hogy nem is tízezres kisváros, hanem egy hatalmas parkban szellősen elszórt épületek gyűjteménye. Siguldát már a szovjetek is télisport-központnak használták, például ide építették fel az egyetlen bobpályájukat is, és a városka azóta is jelentős részben a környékén űzhető szabadidős tevékenységekből él, a kenuzástól a túrázáson át a a mountain bike-ozásig.
Remélem a poszt-PC világban szabad ilyet mondani, de köszönhetően annak, hogy nincsenek sokan, a balti népek lényegesen természetközelibbek, mint például mi, magyarok. Ha az embernek a bejárati ajtajához közel kezdődik a természet, hajlamosabb is vigyázni rá. Nemcsak a természetvédelmi területeken, hanem a Baltikumban máshol sincs az erdőkben-mezőkön eldobált szemét, miközben az ösvényeket, jelzéseket tökéletesen karban tartják. Pedig Magyarországhoz képest sokkal lazábbak a szabályok, a tájékoztató táblák a sátrazástól a tűzrakásig jóval engedékenyebbek, mint nálunk. Talán mert a baltiak egyébként is tudják, hogy illik bánni a természettel.
Különösen így van ez a már-már skandináv Észtországban, ami, ha már muszáj választani, a kedvenc országom lett a háromból. Nagyon tetszett az ország délkeleti, dimbes-dombos (itt van a már említett legmagasabb pont is), kevés külföldi turistát látó része, és a két legnagyobb dobás, Saaremaa szigete és a Lahemaa Nemzeti Park is méltó volt a magas elvárásokhoz.
A Lahemaa volt az egész Szovjetunió legelső nemzeti parkja - talán az elvtársak úgy gondolták, hogy nem Szibériával, hanem ezzel a kis, tengerparti földdarabbal érdemes kezdeni. Az évtizedes védelemnek köszönhetően a Lahemaa a Baltikum egészéhez képest is érintetlen, ugyanakkor jól karban tartott vidék. Néhány nap kirándulás-biciklizés még a legváratlanabb pillanatokban, rajban támadó, napokig viszkető csípéseket hátrahagyó rovarokat is feledtetni tudja.
Az észt szárazföldről komppal elérhető, különállására máig büszke Nógrád-megyényi sziget, Saaremaa nem szabadtéri múzeum, ahhoz túl sokan élnek rajta, de ez nincs a kárára. Mint ahogy az sem, hogy ide azért elég sok turista jár, leginkább a közeli Skandináviából. Saaremaán a főutaktól eltávolodva, különösen az eldugottabb tengerparti szakaszokon, ebből semmi sem látszik. Minimális gyaloglással már olyan strandokat lehet találni, ahol sok száz méteres szakaszon nincs egy lélek sem. Megfürödni nem kötelező, és nincsenek pálmafák sem, de ezek a kietlen tájak megunhatatlanok. Három hét alatt egészen biztosan.
Nem azt akarom mondani, hogy a Baltikum nagyvárosai érdektelenek, csak érdemes először is azzal tisztában lenni, hogy azért ezek nem annyira nagy városok. Még a legnagyobb Riga is csak 650 000 lakosú, Vilniusban kicsivel több mint félmillióan laknak, Tallinnban egy kicsit kevesebben. Bár a Baltikumnak is elég hányatott a történelme, az erre vonuló hadseregek kisebb károkat okoztak, mint Magyarországon és környékén. Vilnius belvárosa sem rossz, de egyértelműen Riga és Tallinn a látványosabbak, magas templomtornyaikkal, az egykori céhek tökéletesen felújított-újjáépített székházaival, évszázados lakóházakkal.
Ha van olyan pontja a Baltikumnak, ahol - legalábbis a nyári főszezon közepén - zavaró tud lenni a turistatömeg, az Riga, és főleg Tallinn már-már skanzenszerűen tökéletes óvárosa. A hasonló hangulatú kisvárosokban, mint a lett Cesis és Kuldiga, ilyenkor sincs tömeg. A természet és a természet szeretete pedig a városokba is beszivárog, a megdöbbentő mennyiségű virágárustól a szemmel láthatóan hatalmas munkával karban tartott parkokig. Japánban vannak olyan szép közparkok mint némely balti településen. Lehet, hogy ők nem csak csobogókat képesek építeni.
A balti szomszéd kertje mindig
Ez, és „ez” alatt a sóhajtozást értem azon, hogy „ezek meg hol tartanak”, egyébként is minden magyar turista balti vakációjának fontos része. Természetesen három hét alatt nem lehet három országról átfogó képet kapni, és az ember egyébként is jellemzően a jobb és szebb helyekre megy nyaralni. Nem láttam például egyet sem a szovjetek által felhúzott iparvárosokból, amelyek a rendszerváltás óta az itthonról is ismert gondokkal küzdenek. Nem voltam az olyan, orosz többségű városokban sem, mint a lettországi Daugavpils, ahol az egyéb problémákhoz még az is sokat hozzátesz, hogy a fővárosi kormányok mindhárom országban elég mostohán bánnak az orosz kisebbségekkel.
Tisztában vagyok azzal is, hogy az olyan kicsi, másfélmilliónál is kevesebb lakosú országokban, mint Észtország, egyszerűen könnyebb rendet tartani. Ha kevesebb az ember, akkor egyszerűen kevesebb is a gond, ahogy arra a legenda szerint Sztálin is ráébredt. De mindezekkel a fenntartásokkal együtt is bátran kijelenthető, hogy nehéz olyan szempontot találni, ami szerint Észtország nem jár Magyarország előtt. Esetenként kilométerekkel. Ahogy a kasszánál kiszolgálnak, ahogy egy közvécé kinéz, ahogy még szórakozóhelyeken is van gyereksarok, mind-mind inkább északnyugat-európai élmények, mint közép-keletiek.
Tallinnban még a város széli lakótelepek sem különösebben lehangolóak, amit azért Rigáról vagy Vilniusról nem lehet elmondani. De Litvániában és Lettországban is szembetűnő volt, hogy ami a közé, az jobban rendben van tartva, ami pedig magánkézben van, mint például a szupermarketek, azok magasabb színvonalú szolgáltatást nyújtanak, mint Magyarországon. A Baltikumnak is megvannak a maga bajai bőven, és ott is lopnak az EU-támogatásokból, de mégis az volt a benyomásom, hogy az állam jobb gazda, és főleg nem fojtja meg úgy a szabad piacot, mint nálunk.
Az összkép a Baltikumrol így nyugodt, békés, bukolikus, többnyire vidéki idill volt, néhány fékezett habzású, de szép nagyvárossal. Európa könnyen megközelíthető, érdekes sarka, amihez még túl kalandvágyónak sem kell lenni.
A 10 LEGJOBB DOLOG A BALTIKUMBAN
Angoltudás
Persze, hogy nem mindenki tud angolul a Baltikukmban, de akivel egy turistának reálisan dolga lehet, az bőven. Ez, párosulva a magyarnál mindenhol szívélyesebb és segítőkészebb szolgáltatószektorral, garantálja a kényelmes és zökkenőmentes balti nyaralást.
Remélem senki nem gondolja, hogy finnugorul el lehet boldogulni Észtországban, néhány alap szón kívül (víz -vesi, kéz-käsi, hal-kala) semmi hasonlóság nincs.
Fűnyírás
Nem gondolná az ember, hogy létezhet a világnak olyan pontja, ahol a szépen lenyírt gyep az egyik legszórakoztatóbb látványosság, de a világon talán sehol sem nyírnak füvet olyan lelkesedéssel és műgonddal, mint Lettországban és Észtországban. A szellős falvakban, a tanyákon meg pláne minden önmagára igényes balti ingatlantulajdonos akkora területen vág füvet, amihez Magyarországon már egy komplett brigádot hívnának.
Trimmelők, tolható fűnyírók és persze a koronaékszerek, a kisautó méretű vezethető gépek - egy rendes lett vagy észt háztartásban minden van. Láttam olyan portát, ahol az autó állt az udvaron, a hatalmas fűnyíró meg a garázsban. A techben erős Észtországban volt olyan ház, ahol roomba-szerű kis fűnyírórobot rótta a köröket a kertben. Az angolok és az állítólag évszázadok óta nyírt gyepük ehhez képest sehol sincsenek.
Láp
Szépek a dombok, szépek a tengerpartok és szépek az erdők, de természetileg a Baltikum királyai egyértelműen a lápok. Láp van Magyarországon is, de nem az a fajta északi, bokroknál magasabb növényzetet eltartani képtelen, vízfelületekkel tarkított növényszőnyeg, amire vagy hótaposó-szerűségek segítségével, vagy kiépített pallóösvényeken lehet csak bemerészkedni.
A vastag, elhalt növények maradékából képződő tőzeg által borított lápok egyszerre nagyon buják és nagyon sivárak, és kifejezetten ajánlom valamelyik felkeresését rossz időben. Napsütésben fürdeni egy lápi tóban nagy élmény, de legalább ilyen érdekes a lápnak az az arca, amit a széltől vízszintesen zuhogó esőben mutat. Lettországban a Kemeri, Észtországban a Luhasoo és a saaremaai Koigi lápokon jártam, és mindegyik nagy élmény volt.
Muhu kenyér
A hűvös Baltikumra, ahol se a föld, se a tenger nem nyújtott soha sokat, nem a gasztroturizmus ideális terepeként gondolna az ember. De hát így volt ez sokáig Skandináviával is, aztán tessék, a New Nordic Cuisine évek óta elnyűhetetlen sláger. A Balti államokban nincsenek világszerte ünnepelt éttermek, Litvánia nemzeti étele, a léghajószerű formájáról cepelinainak nevezett krumpligombóc egy vicc, és talán kaprot sem kellene mindenre rakni, de mindhárom országban lehet nagyon jól enni.
Egyrészt mert hiába szűkös az alapanyagkínálat, ezek között azért vannak világszínvonalú dolgok a Kurföldi-túrzás füstölt halaitól az észt áfonyáig. Litvániában ugyan egyszer banánt raktak a heringsalátába, cserébe viszont egy kis észt falu széli fogadóban a borókával pácolt hering a világ bármelyik herkentyűjével egy szinten mozgott. Ugyanebben a fogadóban volt az étlapon egy „krumpligombóc egy pohár tejjel” nevű fogás, és én nagyon tudom értékelni, ha egy konyha lemegy ennyire rusztikusba - csak annyi kell, hogy a krumpli és a tej is jó legyen.
Ennyire északon már nem érdemes szőlővel próbálkozni, az észt kézműves ciderek világát viszont tudtam volna még néhány hétig tanulmányozni. Mindennek a csúcsa pedig az a fekete kenyér, amiből a legjobbat én az Észtországban több kirendeltséggel is rendelkező, egy szigetről elnevezett Muhu Pagarid pékségben kaptam. Ezek a mindennel, de még malátával és aszalt áfonyával is dúsított kenyerek bármelyik olasz pékség termékeivel felveszik a versenyt.
Nudizmus
Nudista strandokra kicsit furcsa emberek járnak. Viszont az is kicsit furcsa ember, aki egy teljesen magányos tengerparton vagy lápi tónál takargatja magát. Hajrá, csak ajánlani tudom!
Nyár
Biztosan szép a téli hidegben a kietlen balti táj, és a vadvirágos tavasz és a színes ősz sem lehet rossz. De azért az nem elhanyagolható előnye a balti nyárnak, hogy ilyenkor nem csak relatíve meleg van, hanem a nap 24 órájából 16-ban világos is. Ilyenkor nem kell turistaként arra figyelni, hogy nehogy ne érjünk ki sötétedés előtt az erdőből. A rövid nyárból pedig a helyiek is úgy igyekeznek minél többet kihozni, mint a tiszavirágok, ami sokat hozzáaad a hangulathoz.
Saules majas
Én nem gondoltam volna, hogy Lettországban is van olyan vadregényes és szórakoztató tengerparti szállás, mint jobb trópusi szigeteken. De ezek a lett Kolka-fokon üzemelő, áram és víz nélküli hordószerű építmények tényleg azt a szintet hozták. Egy estére tökéletes.
Strandkultúra
Én azt szeretem, ha a víz 26 fokos, a strandon pedig kellemesen meleg korallhomokba tudom dugni a lában. Lehet, hogy a baltiak is ezt szeretnék, de nekik nem ez jutott, úgyhogy igyekeznek a hideg vízből és a hideg homokból kihozni a legtöbbet. Nemhogy a tengerpartokon, de még Vilnius közepén is olyan strandröplabda-élet van, mint a Copacabanán. Lehet, hogy brazilok nem vállalnák, de magyarként simán bele lehet menni a Balti-tengerbe is. Hely, az van bőven.
Telliskivi
Az egész Baltikum legészaknyugatiasabb pontja a Tallinnban egy hatalmas egykori gyártelepen kialakított étterem-, szórakozóhely-, bolt-, műhely- és miegyéb-komplexum. Az észt gazdaság egészségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy itt divatosan felöltözött tömegek vedelnek öteurós flat white-okat motortuning-műhelyekkel kombinált kávézókban. Ha ez így együtt egy kicsit sok, ajánlom a szomszédos Balti Jaama Turg felkeresését, aminél menőbben megcsinált piac egészen biztosan sehol nincs a volt szovjet befolyási övezetben.
Vidéki lét
Még egyszer leírom, hogy a balti vakáció nem a városokról szól. Érdemes a legkisebb településeken nemcsak átutazni, hanem néhány éjszakát is eltölteni. A választék bőséges, számtalan egykori hagyományos tanya él már ma turisták elszállásolásából és etetéséből. A Lahemaa nemzeti parkban lévő Toomarahva farmot tudom ajánlani, de biztosan van még sok tucat hasonlóan jó megoldás.
NÉHÁNY JÓTANÁCS
- Rigába van Budapestől közvetlen repülőjárat. És Helsinkibe is, ami alig két óra hajóútra van Tallinntól.
- Majdnem mindenhova el lehet jutni tömegközlekedéssel, de a hatékony turistáskodáshoz mindenképpen autót kell bérelni legalább néhány napra.
- Litvánia és Lettország nagyjából annyiba kerül, mint Magyarország, Észtország viszont egyértelműen, Tallinn pedig jóval drágább.
- A nagyvárosokban az Airbnb, vidéken a Booking.com bizonyult hatékonynak szállásfoglalásra.