Bíróság elé állították a felsőtárkányi férfit, akit a saját csörgőkígyója harapott meg

ÁLLAT
2017 augusztus 31., 05:26
comments 148

Egy 60 éves felsőtárkányi férfi összesen 11 texasi csörgőkígyót tartott a lakása hátsó teraszáról nyíló helyiség üvegterráriumaiban. A kamra fölé még azt is kiírta, hogy ZOO. Az ajtóra pedig figyelmeztető feliratot ragasztott.

Csakhogy július 20-án a férfi kórházba került, mert az egyik kígyó megmarta etetés közben, és sürgősséggel ellenszérumot kellett beadni neki.

photo_camera Fotó: Matthijs Kuijpers/Biosphoto

 Ezzel le is buktatta magát a hatóságok előtt, mert ilyen különösen veszélyesnek minősülő állatokat csak kizárólag állatkertben, illetve cirkuszi menazsériában lettek volna tarthatók, megfelelő körülmények között.  Nem sokkal később házkutatást tartottak nála, és elszállították a hüllőit. 

A férfi ellen nyomozás indult, ami után a járási ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította. A bíróság az ügyészség által indítványozott pénzbüntetésnél enyhébb büntetés alkalmazását is elegendőnek ítélte, ezért a férfit egy évre próbára bocsátotta.  A Heves megyei ügyészség szóvivője közölte, hogy a lefoglalt kígyókat el kellett altatni. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.