Eddig Európánál mentették a menekülteket, most Ázsiába indulnak

külföld
2017 szeptember 04., 19:00
comments 68

Egy korábban Málta partjainál állomásozó, és ott 2014 óta több ezer ember életét megmentő segélyszervezet, a MOAS (Migrant Offshore Aid Station) bejelentette, hogy mentőhajót küld Mianmarba, a menekült rohingyák megmentésére. A rohingyák egy ország nélküli muszlim vallási kisebbség, mely folyamatos erőszaknak és üldözésnek van kitéve Mianmarban. A növekvő erőszak hatására az ENSZ becslései szerint a közelmúltban több mint 87 000 ember menekült el az országból Bangladesbe, mely a múlt hét végén lezárta határait, mondván, több menekültet képtelenek befogadni. Jelenleg is ezrek várakoznak a két ország határán, embertelen körülmények között. 

A segélyszervezet egyik vezetője, Regina Catrambone elmondta, a MOAS nem akar a része lenni egy olyan megoldásnak, ahol senki nem törődik azokkal, akiknek segítségre van szüksége, hanem mindenki csak annak megelőzésére koncentrál, hogy a menekültek Európa partjaihoz érjenek.

A szervezet vezetője szerint a hajó várhatóan 3 hét alatt ér a Bengáli Öbölbe és a legfontosabb humanitárius támogatást és segítséget fogja adni a menekülteknek. Kiemelte azt is, hogy a hajó azon fog dolgozni, hogy egy kiszámítható, megbízható és átlátható állomást hozzon létre a térségben. (BBC)


Szőke Dániel

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.