Gyurcsány a kormánybuktató bankszámlakivonatokról: Biztosan láttam őket, ebben nincsen vita

politika
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Májusban beszélt először és ködösen Gyurcsány Ferenc Orbán Viktor állítólagos eltitkolt külföldi bankszámlakivonatairól. A DK elnöke akkor annyit árult el az ügyről, hogy látott papírokat, de az eladók eltűntek és nem jelentkeztek. Azóta azonban előkerültek, és meg is állapodtak az árról: 1 millió euróról. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorában vendégeskedett hétfőn az egykori miniszterelnök, a bankszámlakivonatok ismét szóba kerültek, Gyurcsány pedig nem kertelt:

"biztosan láttam őket, ebben nincsen vita."

Elmondása szerint egyetlen dologban, a hitelesítés kérdésében nem jutottak "csak" megállapodásra az eladóval. 

Szerinte a bankszámlakivonatok valódiságának ellenőrzéséhez meg kéne kapnia a dokumentumokat, akár ideiglenesen is, de ebbe az eladók nem hajlandóak belemenni.

"Nagyon fontos, hogy minket ne húzzanak csőbe,"

tette hozzá, előzetes hitelesítés nélkül pedig nem fizet. Tehát pont ott tart az ügy, mint májusban.