Szijjártó megkérdezte, kampányolhatnak az erdélyi szavazatokért

A román közszolgálati televíziónak adott interjújában jelentette ki Szijjártó Péter, hogy megkérdezte a román külügyminisztert, Teodor Melescanút, és

"Románia nem emelt kifogást az ellen, hogy a jövő évi magyarországi országgyűlési választás kampányában a magyar pártok megkeressék az erdélyi választóikat."

A magyar külügyminiszter szerint a bukaresti egyeztetésen Melescanu elmondta, hogy "a ti dolgotok, hogy a magyarországi kampányban milyen sikerrel szólítjátok meg a Romániában élő magyar nemzeti közösség tagjait, és majd ők hogy szavaznak. Nagyon remélem, hogy ez a racionális megközelítés megmarad."

"Egyértelmű, hogy akik a választásokon indulnak, megkeresik azokat, akiknek szavazati joguk van. Nagyon remélem, hogy a magyarországi politikai erők lesznek annyira bölcsek, hogy a kampányban nem alkalmaznak olyan eszközöket, amelyekkel a határon túli magyar közösségeket céltáblává tehetik az adott ország szélsőséges vagy nacionalista politikai erői számára. Mi úgy fogunk cselekedni, hogy ezt el tudjuk kerülni, különös tekintettel arra, hogy 2018 a románok számára történelmi okokból egy kiemelten fontos év,"

tette hozzá Szijjártó. (MTI)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.