70 embert bocsájtanak el a nyíregyházi Lego-gyárból

Járvány hírlevél
A koronavírus és a küzdelem ellene. A helyzet itthon és a világban.

A Magyarországon is jelenlévő Lego dán játékgyártó 8 százalékkal csökkenti dolgozóinak számát az év végéig - közölte a cég elnöke kedden, erről mi is beszámoltunk, de akkor még nem lehetett tudni, hogy ez érinti-e a magyarországi gyárat. Azóta kiderült, hogy igen: a mintegy 2100 dolgozót alkalmazó nyíregyházi Lego Manufacturing Kft. mintegy 70 munkavállalóját bocsátja el.

Tóth Csaba, a társaság senior HR igazgatója az MTI megkeresésére közleményében azt írta, a Lego csoport szervezetének most bejelentett hatékonyabbá tétele a magyarországi gyárban mintegy 70 pozíciót érint, a cég csoportos létszámcsökkentést hajt végre a törvényi előírásoknak megfelelően. A HR igazgató megjegyezte: mivel a folyamat az elején tart, további részleteket nem hoznak nyilvánosságra. 

 "Ami a magyarországi gyárat illeti, továbbra is elkötelezettek maradunk amellett, hogy itt állítsunk elő Lego termékeket. A tavalyi évben megkezdtük a nyíregyházi gyár bővítését, ezt a bővítési projektet folytatjuk, a korábban jóváhagyott fázisokat megépítjük, és a jövőben is úgy határozzuk meg a dolgozóink számát, hogy eleget tudjunk tenni a Lego termékek iránti keresletnek" - írta Tóth Csaba.

A Lego csoport azzal indokolta a létszámcsökkentést, hogy a cégcsoport féléves forgalma 5 százalékkal 14,9 milliárd koronára (1 dán korona = 41,15 forint) esett. Üzleti eredménye 2016 első félévéhez képest 6 százalékkal 4,4 milliárd koronára, nettó nyeresége 3 százalékkal, 3,4 milliárd koronára csökkent 2017 első fél évében - olvasható a társaság honlapján.

Jorgen Vig Knudstorp, a Lego elnöke azt mondta: "csalódást okoztak a féléves bevételi adatok, ezért meg kell tenni a szükséges lépéseket".

Az AP idézte a vállalati vezetőt, aki a dán TV2 televíziós csatornának az mondta, a leépítés elsősorban az adminisztrációs és értékesítési területen dolgozókat érinti, és nem a termelésben foglalkoztatottakat. 

A Lego mintegy 1400 dolgozóját bocsátja el az év végéig. A cég jelenleg közel 18 200 embert foglalkoztat világszerte. A cég elnöke sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy "a kényszerlépés számos kollégánk életét befolyásolja majd". 

A dán cég nyíregyházi leányvállalatának tavalyi nettó árbevétele mintegy 11 százalékkal, nyeresége pedig 13 százalékkal nőtt. (MTI)