Bontják a Nyugati téri felüljáróra vezető lépcsőket

Budapest
2017 szeptember 06., 06:28
comments 335

Tarlós István főpolgármester június elején jelentette be, hogy elkészültek a tervek a Nyugati téri és a Keleti pályaudvarnál lévő felüljárók lebontására és kiváltására. Azt mondta, a Nyugatinál szintbeli kereszteződéssel váltanák ki a felüljárók, a Keletinél viszont aluljárót építenének. Miközben a 3-as metró felújítására a kormány nem hajlandó áldozni, a főpolgármester szerint a felüljáróbontások, és aluljáró-építés „elnyerte a miniszterelnök úr tetszését”.

A munka el is kezdődött, éjjel a gépek nagyban bontották a sok éve lezárt lépcsőket:

photo_camera Fotó: olvasónk

Frissítés: A cikk megjelenése után a Főpolgármesteri Hivatal az alábbi tájékoztatást adta: „Évek óta meglévő igény, hogy a Nyugati téren található, funkció nélküli lépcsők eltávolításra kerüljenek. A Fővárosi Önkormányzat döntését végrehajtva, a Budapest Közút megbízásából ez a munka zajlik az elkövetkező két hétben. A lépcsők elbontása a Nyugati téren található felüljáró (se más felüljáró) jövőjét nem érinti, arról végleges döntés még nem született.”

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.