A Belügy megszólal a menekültek balatoni üdültetésének ügyében, és nem mond semmit

migráció
2017 szeptember 07., 09:05
comments 209

Egy hónappal ezelőtt tört ki a balhé, miután a Migration Aid közölte, hogy a magyar állam által menekültként elismert (tehát ideiglenes, de rendezett jogi státuszú, legálisan itt tartózkodó) családokat tervez nyaraltatni a Balatonnál. Manninger Jenő fideszes képviselő ugyanis kijelentette, szerinte „ez a Soros-terv része”, és „az ügy azért is kiemelt figyelmet érdemel, mivel nem zárható ki, hogy ez a szervezett táboroztatás a későbbi betelepítések előszobája lehet”. A fideszes településvezetők sorra háborodtak fel, és a hergelésre rákapott a kormánypárti sajtó is.

A legújabb fejlemény, hogy a Migration Aid a héten elkezdte a családok táboroztatását, egyelőre 7-8 menekült részvételével. A civil szervezet úgy gondolta, hogy segítheti a családok integrációját és javíthat a közérzetükön, ha egy hetet valahol a Balaton közelében tölthetnek el.

A Magyar Nemzet hétfőn arról írt, hogy a helyiek nem örülnek, a polgármester, Rékasi Csabáné arról beszélt, hogy tavaly az is felkavarta a helyiek hétköznapjait, mikor egy külföldi átutazóban járt a faluban, ezért másnap már arról beszéltek, hogy Esztergályhorvátiban is megjelentek a migránsok. Aztán Mészáros Lőrinc tévéjének, az Echo TV-nek a stábja is a helyszínre sietett, hogy beszéljen a polgármesterrel és a helyiekkel:

link Forrás

Közel egy hónapja az alábbi kérdésekkel fordultunk az emberek biztonságáért felelős tárcához, a Belügyminisztériumhoz:

  • Mi a Belügyminisztérium álláspontja azzal kapcsolatban, hogy a Migration Aid Magyarországon engedéllyel tartózkodó, befogadott menekülteket üdültetne a Balatonon, illetve hogy a Menedék Egyesület 44, Magyarországon engedéllyel tartózkodó, befogadott menekültnek szervezett egynapos tihanyi utat?
  • Megtehetik-e ezt?
  • Van-e ezzel bármi probléma?
  • Magyarországon engedéllyel tartózkodó, büntetőügyi eljárás alatt nem lévő személyek szabadon mozoghatnak-e az országban?

A kérdést heteken át többször is elküldtük, és telefonon is érdeklődtünk, de nem kaptunk választ.

Aztán az MTVA hétfőn így számolt be a nyaralásról:

„Sajtóhírek szerint a Zala megyei Esztergályhorvátiban alakítják ki a tábort, ahova a bevándorlókat várják. Esztergályhorvátiban hivatalosan nem tudnak a migránsok érkezéséről. A 400 lelkes település egyik nyaralóját egy osztrák orvosnő ajánlotta fel a civil szervezetnek. A helyi polgármester félti az ott élők nyugalmát. Ráadásul a településen élőket meglepte a hír, hivatalosan ugyanis senki sem kereste meg őket az üggyel kapcsolatban.

Szeretnénk, ha ez a nyugodt település nyugodt is maradna, ha ezek a családok idejönnek, további cél, ugyanígy, ugyanezt a nyugalmat fenntartani és megpróbálni a békés egymás mellett élést elérni – fogalmazott Rékasi Csabáné, Esztergályhorváti polgármestere. Hozzátette, hogy a helyiek egyébként egy befogadó közösség, amennyiben olyanok jönnek, akik családosak, tudnak viselkedni, betartják a szabályokat, természetesen befogadják őket és nyugodtan maradhatnak. Azonban a 460 lelkes település nagyobb része nem örül annak, hogy idejönnek, nagyon ellenzik, mert attól félnek, hogy akik majd itt lesznek, megdézsmálják a gyümölcsöt és a zöldséget.”

Migránsok térnek vissza a helyi Tescóból a bicskei menekülttáborba 2016 nyarán.
photo_camera Külföldiek térnek vissza a Tescóból a bicskei menekülttáborba 2016 nyarán. Fotó: Botos Tamás/444

Miután már a magyar állam médiája is rászállt a magyar állam által befogadott menekültekre, újból telefonáltunk a Belügyminisztériumnak, hogy megtudjuk, mi a véleményük, vagy legalább azt, hogy miért nem válaszolnak. Végre meg is érkezett a válasz:

„A Belügyminisztériumnak az Ön által feltett kérdésekkel kapcsolatban nem kell semmilyen álláspontot kialakítania – a válaszokat nyilvános, bárki, így Ön által is szabadon megismerhető jogszabályok tartalmazzák.”

A jogszabályok egyébként nem tiltják, hogy valaki, aki teljesen legálisan tartózkodik Magyarországon, és azon belül bárhova elutazhat, elmenjen a Balatonra nyaralni, függetlenül attól, hogy menekült-e vagy sem.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.