Szabadlábon védekezhet a BAH-csomópontnál halálos balesetet okozó sofőr, ha befizeti a négymilliós óvadékot

baleset
2017 szeptember 08., 14:41
comments 179

Előzetes letartóztatásba került, de négymillió forintos óvadék megfizetése esetén szabadlábra kerülhet a fővárosi BAH-csomópontnál szerdán halálos balesetet okozó sofőr - közölte pénteken a Fővárosi Törvényszék.

Szerda hajnalban a XI. kerületi a BAH-csomóponti felüljárón ütközött össze egy kisbusz és egy személyautó. A balesetben egy ember meghalt, többen megsérültek.  

Összeroncsolódott gépjárművek a főváros XI. kerületében, a BAH csomóponti felüljárón, ahol kisbusz és személyautó karambolozott.
photo_camera Összeroncsolódott gépjárművek a főváros XI. kerületében, a BAH csomóponti felüljárón, ahol kisbusz és személyautó karambolozott. Fotó: Mihádák Zoltán/MTI/MTVA


A Fővárosi Főügyészség péntek reggeli közleményében azt írta, hogy kezdeményezték a sofőr előzetes letartóztatását. Ezt azzal indokolták, hogy a moldovai állampolgárságú gyanúsított Magyarország területén sem lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, sem Magyarországhoz kapcsolódó bármilyen kötelékkel nem rendelkezik. A valódi, illetve tényleges tartózkodási helye jelenleg nem állapítható meg, ami a baleset igen súlyos következményeire is figyelemmel megalapozza annak veszélyét, hogy szabadlábon hagyása esetén elrejtőzne a nyomozó hatóság elől vagy elhagyná az országot.

A törvényszék péntek délutáni közleményében azt írta, hogy a nyomozó hatóság halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytat nyomozást E. S. moldovai állampolgárral szemben. A balesetnek nemcsak halálos sérültje van, hanem további nyolc ember súlyosan megsérült, volt, aki gerinctörést szenvedett.

A megalapozott gyanút a moldovai sofőr beismerő vallomásán túl a többi között a lefoglalt kamerafelvétel, a helyszíni szemléről készült jegyzőkönyv és a tanúvallomások támasztják alá, a bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. 

A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított büntetlen előéletű, de külföldi állampolgár, akinek Magyarország területén sem lakóhelye, sem tartózkodási helye nincs. A végzés szerint fennáll a szökés és elrejtőzés veszélye, azonban önmagában a tény, hogy a terhelt külföldi állampolgár, még nem indokolta a legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazását. Azt írták, hogy E. S. családi körülményei rendezettek, családja Olaszországban él, és gyereke ott tanul.

Ezért a Budai Központi Kerületi Bíróság elfogadta a védő óvadék megállapítására vonatkozó indítványát, az óvadékot a bíróság négymillió forintban állapította meg. 

A közleményben kitértek arra is, hogy a törvény nem határozza meg az óvadék minimumát, illetve maximumát. Azt a terhelt személyi körülményei és vagyoni helyzete alapján állapítják meg, hogy az elég visszatartó erőt jelentsen, de ne lehetetlenítse el az érintett pénzügyi helyzetét.

A terhelt csak a jogerősen megállapított óvadék befizetése esetén szabadulhat, addig előzetes letartóztatásban marad, amely az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, legfeljebb október 8-ig tart.

A olvasható a törvényszéki közleménye szerint a  végzés nem jogerős, mert az ügyész fellebbezést jelentett be az előzetes letartóztatás elrendelése érdekében. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.