Erdogan képével és török szöveggel kampányol egy párt Németországban

külföld
2017 szeptember 08., 22:17

Észak-Rajna-Vesztfália tartomány nagyvárosaiban a Német Demokraták Szövetsége (Allianz Deutscher Demokraten, ADD) nevű törpepárt Recep Tayyip Erdoğan török elnök képével és török szöveggel plakátolta ki az utcákat. 

Az ADD-t 2016-ban alapították, miután a német parlament elfogadta az örmények elleni népirtást elismerő határozatát, mert úgy érezték, hogy a török származásúak számára nem maradt Németországban választható párt. Az ADD leginkább a török származásúakat és a muszlim bevándorlókat akarja megszólítani. 

photo_camera Fotó: HENNING KAISER/dpa Picture-Alliance/AFP

A plakát szövege is Erdogan elnököt idézi: „Törökország barátai, álljatok velük össze. Szavazzatok rájuk! Növekedjetek velük együtt!” A párt egyik jelöltje arról beszélt, hogy Kölnben, Düsseldorfban, Duisburgban és Essenben is kihelyezik a plakátokat. Ertan Toker azt mondta, hogy az idézetet a választásra való felhívásként értelmezi, ami erősíti a demokráciát, hiszen sok török származású nem megy el szavazni.

Ugyanakkor a Németországi Törökök Szövetségének elnöke, Gökay Sofuoglu azt mondta, hogy szerinte az Erdogant ábrázoló plakát valószínűleg valami vicc. Szerinte egy államfőnek védekeznie kellene az ellen, hogy visszaéljenek a nevével egy idegen ország választási kampányában. Sofuoglu úgy gondolja, hogy nincs szükség külön migráns pártra,  mivel Németországban van elég olyan párt, amire a bevándorló hátterű emberek szavazhatnak. 

Az ADD alapítója, Ramazan Akbas azt mondta, hogy a plakát egy reakció a Zöldek Erdogan-ellenes plakátjaira. Az ADD a legutóbbi tartományi választásokon csak 0,01 százalékot ért el. A szeptemberi szövetségi választásokon pedig csak Észak-Rajna-Vesztfáliában indulnak. (Spiegel)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.