Druidák és pogányok tiltakoztak, mire arrébb viszik a tervezett alagutat Stonehenge-nél

külföld
2017 szeptember 11., 21:56
comments 78

A brit kormány meghajolt a druida- és boszorkánylobbi előtt, és 50 méterrel arrébb visz egy alagutat. Ezt ugyanis nem akárhová, hanem a világ egyik legismertebb épített történelmi emléke, a Stonhenge nevű ókori szertartási helyszín mellé építik.

Aki még sosem járt ott, hozzám hasonlóan nyilván úgy képzelte Stonehenge-et, mint valami vad, világtól távoli, romantikus tájban álló sziklacsoportot. A valóság ezzel szemben az, hogy két nagy forgalmú közút szorításában helyezkedik el, mint valami hipermarket, vagy parkoló, csak ügyesek a fotósok. 

A többsávos útszakaszt és a háromkilométeres alagutat az évi egymillió turista jobb kiszolgálása végett tervezik felépíteni, de a helyszínt vallási kegyhelyként használó neopogányok tömegesen tiltakoztak, mert az egyik alagútbejárat bezavart volna a látványba a téli napfordulókor, ami ez egyik legfontosabb pogány ünnep. 

A tervnek még most, a kompromisszum után is sok ellenzője van, akik attól tartanak, hogy az alagútásás során felbecsülhetetlen őskori leletek semmisülhetnek meg. Az ellenzők között olyan egyszerű, a kultúrára érzéketlen alakok is vannak, akik egyszerűen sokallják az 1,4-1,6 milliárd fontra (473-540 milliárd forintra) becsült költséget.

(Via Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.