A JP Morgan főnöke szerint a bitcoin egy nagy csalás, ami előbb-utóbb fel fog robbanni

Az egyik legismertebb amerikai banki vezető, a JP Morgant irányító Jamie Dimon szerdán beszélt arról, hogy a Bitcoin egy csalás, ami egy ponton ki fog pukkadni. Szerinte a digitális valuta csak a drogdealereknek, gyilkosoknak és az Észak-Korea-szerű helyeken élő embereknek felel meg. 

Egy New York-i konferencián előadva azt is elmondta, hogy ha a JP Morgannál kiderülne egy alkalmazottról, hogy bitcoinnal kereskedik, abban a másodpercben rúgnák ki. Két okból is: egyrészt mert szabályellenes, másrészt mert hülyeség. És mind a kettő veszélyes, tette hozzá.

Szerinte a bitcoin nem fog működni, nem lehet kitalálni egy üzleti modellt, ahol emberek a semmiből kitalálnak egy pénzeszközt, és azt gondolni, hogy akik ezt megvásárolják, nagyon okosak. 

Dimon megjegyzései után több mint 5 százalékkal zuhant a bitcoin dollárhoz mért árfolyama. A digitális pénzeszközt régóta támadják azzal, hogy a pénzmosásnak és az illegális javak kereskedésének ágyaz meg. Miközben techkörökben még mindig népszerű eszközről van szó, egyre több szakértő beszél arról, hogy igazából a bitcoin működése mögött álló technológiában, a blockchainben rejlik a jövő, maga a bitcoin pedig egy lufi lehet. 

Dimon szerint nagyot fognak bukni azok, akik bitcoinba fektettek. Nem feltétlen azonnal, lehet, hogy előbb felmegy még egy bitcoin árfolyama 20 ezer dollárra (jelenleg 4 ezer fölött jár), de szerinte a vége mindenképp egy pukkanás lesz. 

Miközben a bitcoint egyre több vállalkozás fogadja el és építi be portfóliójába, azt látni, hogy mind a bankok, mind a kormányok óvatosak ebben a témában, mindenkit sokkal jobban foglalkoztat a blockchain kérdése. 

Szintén megcibálhatja a virtuális pénzügyi piacot, hogy egyre többen figyelmeztetnek az ICO-kra, azaz az új digitális pénzeszközök bevezetésének gyakorlatára. Ennek lényege, hogy internetes vállalkozások új eszközöket hoznak létre, melyek hasonlóan működnének a bitcoinhoz. Legutóbb a brit pénzügyi felügyelet jelezte, hogy ezek sokszor spekuláció-gyanús konstrukciók, melyekben a befektetők könnyen minden megforgatott pénzüket elveszíthetik. 

Nemrég Kínában is betiltották az ICO-kat, azaz az új eszközök bevezetését, sőt, azóta arról szólnak a hírek, hogy a kínai kormány az egész cryptovalutapiacot felszámolhatja. Ez hatalmas érvágás lenne a bitcoinnak is, mivel lehet tudni, hogy a jelenlegi globális bitcointranzakciók jelentős része Kínában zajlik. (Guardian, Quartz)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;