Egy donbasszi szeparatista portál megírja, hogy a fasiszta kijevi kormány oktatási reformja az összes ukrajnai kisebbség, így a magyarok nyelvi jogait is sárba tiporja. Egy kárpátaljai magyar hírportál megírja, hogy az ukrajnai magyarok tiltakoznak a nyelvi jogaikat korlátozó új oktatási törvény ellen. Eltelik pár nap, és Magyarország kisebbségvédelmi lázban ég. A kormány tiltakozik, Szijjártó Péter behívja az ukrán nagykövetet és kijelenti, hogy Magyarország ezentúl a nemzetközi porondon semmit sem támogat, ami Ukrajnának fontos. Az ellenzék Gulyás Márton szervezésében megvalósítja az összefogást a tiltakozásban. A jogok sárba tiprását a teljes magyar sajtó tényként kezeli.

Holott a vonatkozó jogszabályt senki sem olvasta. Nem is olvashatta, mert – e hét elejéig – nem került nyilvánosságra. Amit olvashattak, egy júliusi tervezet, amelyet sajtóhírek szerint azóta kiheréltek az ukrán képviselők. Ebből a változatból úgy tűnik, a kéttannyelvű rendszer működik majd, azaz a magyar diákok továbbra is több tárgyat tanulhatnak az anyanyelvükön.

Kételkedésre lenne ok: a politikai jövőjét az EU-val ápolt barátsághoz kötő Petro Porosenko elnök aligha akar viszályt szítani EU-s szomszédaival. Valószínűbb, hogy a kérdéses cikkelyt az ukrán képviselők jelentős részének – érthető, ám elítélendő – virulens russzofóbiája ihlette. Ebben az olvasatban más nemzeti kisebbségek, így a magyar, a korlátozásnak csak elszenvedői – lennének, ha nem tették volna a jogszabályba bele azt a kiskaput, hogy „egy vagy több tantárgyat” EU-s ország nyelvén is lehet a közoktatásban tanítani. Tény, hogy megszűnik az egynyelvű magyar középiskola – ami mellesleg konzerválja a kárpátaljai magyarok képzettségének és mobilitásának alacsony szintjét és ebből fakadó munkaerőpiaci hátrányát.

A nyelvi jogok sárba tiprása – ami a tiltakozások vezető szlogenje – nevetségesen túlzó értelmezés. Illik azonban a világmagyarság legharcosabb védelmezőjének szerepéhez, amelyben a Fidesz tetszeleg. De – miután a konfrontáció ebben az esetben sem mozdítja előre a külhoni magyarok ügyét – ebből is kiviláglik, hogy a kormány szomszédságpolitikáját  a külhoni közösségekben való klientúraépítésre, elsősorban pedig belpolitikai haszonszerzésre használja. Szomszédainkkal ápolt viszonyunk belpolitikai érdekeknek rendelődik alá. Sokszor egészen prózaiaknak, mint például a horvát OECD-tagság múltheti megvétózása, amelynek kimondott oka Hernádi Zsolt MOL-vezér önérzete: a kormány szerint „méltatlanul járt el” vele a horvát ügyészség, amikor megvádolta Ivo Sanader volt kormányfő megvesztegetésével.

A komolyan vehető szomszédságpolitika akadálya a politikai akarat hiánya mellett a fojtogató kompetenciahiány. A Külügyminisztérium-beli – főleg 2014-es – tisztogatások során a tapasztalat és kapcsolati tőke nagy része eltűnt, a helyét kisebbrészt a moszkvai vízummutyit (is) lehetővé tévő, nagyobbrészt legalábbis hiányos képzettséggel és tapasztalattal bíró gárda vette át. A káderhiányt pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kizárólagos szolgáltatói licence nem fogja megoldani.

Látszólag nincsen alternatíva, hiába adnák magukat a lehetőségek: Románia schengeni csatlakozása például új, erős kapcsokat tenne lehetővé a külhoniak és az anyaország között – bűn volna a marosvásárhelyi iskola bezárása miatt az OECD-tagságuk mellett ezt is megvétózni –, Szlovákiában és Romániában virágoznak a kétnyelvű mozgalmak és új, többnemzetiségű pártok igyekeznek megszólítani a magyarokat. Az EU-s fejlesztési pénzeket közös finanszírozással az elmaradott határmenti régiók fejlesztésére lehetne fordítani, minthogy mind a Felvidék, mind Erdély jelentős része infrastruktúra- és gazdaságfejlesztésre szorul. Az ellenzék azonban stratégiai gondolkodás és ötletek helyett múltbéli bűneit – különösen a 2004-es, a kettős állampolgárság elleni kiállását – igyekszik kompenzálni. A kompenzálás útja pedig – úgy látszik – a vélt sérelmek miatti hangos, reflektálatlan méltatlankodás. A „nemzetietlenség” bélyege elleni küzdelemben az ellenzék rációt és elvet feledve a kormánnyal együtt dől be minden hamis narratívának.

A kormány és az ellenzék kamikaze-politikája Magyarországon sikeres lehet. A sajtó egy hét alatt gyakorlatilag a levegőből csinált tényt: az MTI szerint az ukrán oktatási törvény „megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelvi oktatás lehetőségétől”.  Az olvasó tudatlanságával, pontosabban tudáshiányával él vissza nemcsak a kormányzati propaganda, de a klikkvadász független sajtó is, amikor fél- és negyedinformációkkal hiszterizálja a közéletet. A közönség oldalán felmerül a külpolitikai képzés hiánya, a nemzetközi kontextus nem ismerete. Fájóbbak ennél a média hiányosságai, hiszen előbbit ott lehetne orvosolni a szakma éthosza által megkövetelt precizitással, a környezetünkről való gyakoribb tudósítással. A nyitott, de tudatlan társadalom a legveszélyesebb – mind szomszédaira, mind belső viszonyaira nézve.

Elég – az ukrán oktatási törvény kapcsán – abba belegondolni, hogy a stratégiai gondolkodást ellehetetlenítő belpolitikai agendák, a külpolitikai dilettantizmus és a közélet általános politikai éretlensége által alkotott egyveleg kiváló terepet biztosít azoknak, akik saját céljaikra manipulálnák a magyar diskurzust és külpolitikát.

Radnóti András

A szerző külpolitikai elemző, a Momentum tagja