Embertelenül bánunk azokkal is, akiknek elvileg menedéket adunk

Az Indexenek mesélte el történetét egy iráni házaspár Aras és Daria, akik legálisan tartózkodnak Magyarországon a vámosszabadi nyitott menekülttáborban. 

„Este kilenckor jöttek értünk a rendőrök, hogy a tranzitzónából átszállítsanak minket ide Vámosszabadiba. Azt mondták, semmit nem vihetünk fel magunkkal a buszra, mindent a csomagtartóba kell raknunk. A kisbabának akartunk csak felvinni tápszert, de azt sem engedték, hiába mondtuk, hogy az úton ennie kell. Amikor Budapesten megálltunk, megint kértük a rendőröket, hogy adhassunk enni a gyereknek. Csak tíz hónapos, nem maradhat étel nélkül fél napig. De megtiltották, hogy kivegyük a csomagjainkat, és előszedjük az ételét. Aztán továbbmentünk, de megálltunk egy benzinkútnál sofőrt váltani. Újra kértük, hadd adjunk tejet a gyereknek, mert akkor már két órája sírt. Azt mondták, nem lehet, mert ez a törvény. Csak akkor kaphat enni, ha megérkezünk. Hajnali háromkor érkeztünk meg.”

Aras azt mondta, nem engedték neki, hogy elkísérje a feleségét a terhesgondozásra, miközben a felesége nem beszél egy szót sem angolul.

„Tolmácsot is hiába kértünk neki. Ezért aztán elviszik az orvoshoz, mutatja, hogy hol fáj a hasa, nem értik, és aztán visszahozzák úgy, hogy semmit nem segítettek neki.”

A férfi azt mondta, amint lehet el fognak menni Magyarországról

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.
;