Gulyás Gergely nem tudja elképzelni, hogy Simicska Lajos atombombát dobjon a Fideszre

POLITIKA
2017 szeptember 16., 06:55
comments 226

A Fidesz új frakcióvezetője a Magyar Időktől kapta meg a kérdést, hogy felkészültek-e arra a pártban, hogy Simicska Lajos a kampányban valamilyen atombomba erejű bizonyítékot hoz nyilvánosságra a kormány ügyeiről. Gulyás Gegely szerint ez egy érdekes felvetés, de hozzátette:

„Nem tudom elképzelni, hogy Simicska bármilyen formában befolyásolni tudná a magyar politikát, túl azon, amit már elért. Ez pedig nem kevés. A Jobbik az ő politikai bosszúhadjáratának eszközévé vált, ami nem kis teljesítmény, hiszen a pillanatnyi állás szerint az ország második legnagyobb pártját sikerült megszereznie. Ezt a pártot nyilván saját céljai érdekében fogja harcba indítani, de nem hiszem, hogy ennél nagyobb, meglepetésszerű befolyást tudna gyakorolni a választásokra.”

A kampányról elmondta, hogy „bármilyen is legyen az ellenzék állapota, ha valaki elhiszi, hogy a választást már megnyerte, az jó eséllyel el fogja veszíteni azt”. A Demokratikus Koalíciót és a Jobbikot ugyanúgy szélsőséges pártoknak tartja.

Gulyás egyébként csak október 2-tól lesz frakcióvezető, vagyis hétfőn még Kósa Lajos szerepelhet az első parlamenti ülésen.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.