Az első pár nap reakcióit látva egyáltalán nem túlzás arról beszélni, hogy új startup még nem nyitott annyira rosszul az Egyesült Államokban, mint a Bodega néven indított vállalkozás. A közösségi oldalakon számolhatatlan mennyiségben özönlöttek a dühös posztok, a legnagyobb lapok pedig hamar a Szilícium-völgy leggyűlöltebb vállalkozásaként kezdték emlegetni. 

A Bodega két techvállalkozó projektje: olyan tárolóegységeket gyártanak, melyekből okostelefon segítségével különféle nem romlandó élelmiszereket és egyéb, jellemzően kis üzletekben is kapható termékeket lehet vásárolni. Az ötlet nem sokban különbözik egy feltunningolt ital- vagy csokiautomatától, ugyanúgy eladó nélkül működnek, csak többféle terméket lehet belőlük beszerezni. 

Az első Bodegák tesztjeleggel hónapokkal ezelőtt meg is jelentek irodákban, edzőtermekben és hasonló terekben, nem sok zavart okozva. A PR-katasztrófát a Fast Company-n megjelent cikk indította el a héten, melyben a vállalat két tulajdonosa beleállt abba, hogy céljuk nemcsak az, hogy meghódítsák az automata-piacot, hanem hogy kiszorítsák a nagyvárosok sarkain álldogáló, szerintük elavult bodegákat, kioszkokat, trafikokat. 

Pénz van már benne

A vállalatot Paul McDonald és Ashwath Rajan alapította, mindketten sok évet húztak le korábban a Google-nél. Az elmúlt egy évben komoly befektetőket sikerült megnyerniük a projekthez, ismertebb VC-befektetők mellett a Facebook, a Twitter, a Google és a Dropbox vezetéséből is érkeztek támogatók. 

Harminc Bodegával indult meg a tesztelés 10 hónappal ezelőtt San Franciscóban, a héten újabb ötven egységet telepítettek, de a két alapító gyors terjeszkedésben bízik: 2018 végére már több mint ezer Bodegát szeretnének elhelyezni országszerte. 

Az alapítók szerint a Bodega innovatív húzása abban rejlik, hogy gépi tanulás segítségével az egyes Bodegák forgalmát folyamatosan elemzi egy algoritmus, és ebből következtetéseket tud levonni arra, hogy az adott környéken mi a 100 legkelendőbb termék. Ha pedig elég sok adat összegyűlt, akkor lehet akár célzottan is telepíteni Bodegákat, egy-egy lakóközösség vagy munkahely vásárlási szokásaira belőve. McDonaldék víziója szerint, ha valóban találmányuk jelenti a kiskereskedelem jövőjét, eljöhet majd az idő, amikor 30 méterenként lesz a városokban minden épület előterében egy Bodega, és nem lesz többé szükség kisboltokra. 

A Bodega megálmodóinak mondatait elképesztő erejű gyűlölettel fogadták az interneten, induló startupra ritkán áramlik ennyi utálat. Szokás ugyan felemlegetni párhuzamként a nemrég megbukott gyümölcsprés-startup átverés, a Juicero történetét, és bár az a sztori valóban jól illusztrálta, mi a baja sokaknak a Szilícium-völgyi startup-kultúrával, azért a Juicero esete inkább nevetséges volt, míg most a felháborodás a meghatározó érzelem. 

Az, hogy a technológiai újítások miatt folyamatosan kerülnek újabb és újabb munkahelytípusok veszélybe, egyre több ember állását fenyegetik a robotok és algoritmusok, elég jól ismert jelenség, az utóbbi években rengeteg cikk foglalkozott ezzel. Ezért önmagában nem is egy ilyen tematikájú vállalkozás megjelenése okozott megütközést, hanem hogy a vezetői nyíltan hirdetni kezdték, hogy ezzel a klasszikus kisboltokat akarják kiszorítani. Ráadásul még a vállalat nevét is a spanyol eredetű bodega szóból vették át. Ez is fontos szempont, hiszen az amerikai városokban a hasonló kisboltokban főleg bevándorlók, köztük rengeteg latino dolgozik. 

Nem meglepő, hogy az egész sztori nagyon gyorsan komoly kulturális és társadalmi kontextust kapott, sokaknak rögtön úgy állt össze a történet, mint az amerikai valóságtól teljesen elrugaszkodott Szilícium-völgyi startup-világ támadása az amerikai nagyvárosok egy jól ismert, régi szereplője ellen, újabb frontra kiterjesztve a dzsentrifikációs folyamatokat. 

A nagyon sok érzelmi alapú érv között azért bukkantak fel racionálisak is: a bodegák nem egyszerűen kisboltok, hanem egy-egy környék fontos közösségi terei, ahol szóba elegyedhetnek egymással a szomszédok, ahol van lehetőség megismerni a környéken lakókat, ráadásul a bodega, mint vállalkozástípus ismerten jó lehetőséget jelentett a bevándorlócsaládok integrációjára és megkapaszkodására. 

A felháborodás hatására McDonald még aznap egy blogposztban kért elnézést, azt állítva, hogy teljes félreértés történt, eszük ágába sincs felszámolni a sarki kisboltokat. Az alapító reagált a névválasztással kapcsolatos vádakra is, elismerte, hogy a Bodega név sokkal nagyobb felháborodást váltott ki, mint amit valaha el tudott volna képzelni. 

Elmondása szerint, amikor kitalálták ezt a nevet, felmerült bennük, hogy majd félreértésre adhat okot, de miután megkérdeztek New York-i lakosokat, illetve lefuttattak pár közvélemény-kutatást, arra jutottak, hogy nem lesz baj. Most már látják, hogy nyilvánvalóan rossz kérdéseket tettek fel rossz embereknek. (A Guardian próbálta elérni a cégvezetést, hogy elgondolkodtak-e a névváltoztatáson, de nem kaptak választ.)

McDonald megírta azt is, hogy valójában csodálják a hagyományos bodegákat, és eszük ágában sincs fenyegetést jelenteni erre az üzletágra. 

Amit persze senki nem hisz el nekik. Nem csak azért, mert korábban pont az ellenkezőjét kommunikálták, hanem mert az egész üzleti modelljükből is világosan ez következik. Abban amúgy igaza van a Bodega alapítóinak, hogy a kiskereskedelemben tapasztalt jelenségek tényleg nem feltétlen a tradicionális bodegák és kisboltok hosszú életét vetítik előre. 

Az ugyanis a Bodegától függetlenül is benne van a levegőben, hogy a technológiai innovációknak hála alapjaiban alakulhat át a kiskereskedelem is: jóval személyre szabottabb és decentralizáltabb módjai jöhetnek a vásárlásnak, új felületek és eszközök jelenhetnek meg nagyon rövid időn belül. Arról, hogy az emberi tényezőt tényleg teljesen ki lehet-e küszöbölni ebből, jelenleg is komoly viták zajlanak. 

Úgyhogy azt egyelőre lehetetlen megmondani, hogy akár a Bodega, akár hasonló projektek mekkora sikerrel járnak majd, és hogyan fogják átalakítani a vásárlási szokásainkat. Ami a Bodega történetéből biztosan kiderült, hogy hogyan nem szabad bevezetni egy új terméket a piacra. Hogy miért, azt elég jól összefoglalja az elmúlt évek egyik legjobb regényét, a Hét gyilkosság rövid történetét író Marlon James vonatkozó Facebook-posztja: