Holland filmfesztivál fődíját nyerte el az 1945

FILM
2017 szeptember 17., 06:14
comments 39

Idén rendezték meg 19. alkalommal a Film by the Sea nemzetközi filmfesztviált Vlissingenben, viszont most először díjaztak magyar alkotást. Az idei kiemelt téma a film és az irodalom kapcsolata volt, a szakmai zsűri pedig a fődíjat az 1945-nek ítélte meg.

A díjat a rendező Török Gábor és a film alapját jelentő novellát író Szántó T. Gábor közösen vette át.

Török Ferenc és Szántó T. Gábor
photo_camera Török Ferenc és Szántó T. Gábor Fotó: lex de meester

A film, ami 1945 augusztusának egyetlen napján játszódik, azt meséli el, hogyan lehetett újrakezdeni az életet a világháború utáni vidéki Magyarországon. Az 1945 remekül szerepel amúgy nemzetközi versenyeken, közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanic-on is. Meghívta a nagy presztízsű Edinburgh-i, majd a jeruzsálemi filmfesztivál is, ahol a Yad Vashem Intézet díjával tüntették ki, San Franciscóban a kritikusok díjával együtt a közönségdíjat is elnyerte. Legutóbb a freistadti „Der neue Heimatfilm” filmfesztiválon a legjobb játékfilm díját nyerte el, a múlt héten pedig a Temesváron megrendezett közép- és kelet európai filmek fesztiválján is fődíjjal jutalmazták.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.