Jóval kisebb a piaci értéke az Angry Birds fejlesztőjének, mint amire számítani lehetett

Játék
2017 szeptember 17., 09:08
comments 71

Az Angry Birds játékról elhíresült Rovio Entertainment Ltd. finn játékfejlesztő tőzsdei debütálásra készül, és a részvényének előzetes megadott ársávja alapján a cég piaci értéke legfeljebb 896 millió euró, fele a szakértők által vártnak. 

Az ársáv 10,25-11,50 euró, ami alapján a Rovio piaci értéke 802 és 896 millió euró között van.

A cég a részvényeinek mintegy 55 százalékát értékesíti, 438-488 millió euró bevételt remélve. Ebből az összegből azonban csak 30 millió euró gyarapítja a Rovio számláját, a pénz nagyobbik része többségi tulajdonosaihoz, így például a Trema International és az Accel Partners, valamint az Atomico közös cégéhez kerül.

A Rovio részvényének a jegyzése szeptember 18-án kezdődik a helsinki értéktőzsdén, ahol először október 3-án kereskednek a játékfejlesztő papírjával.      

Tervek szerint vállalatfelvásárlásokra költi a részvényeinek eladásából befolyó összeget a Rovio, amely a szakértők szerint túlságosan függ az Angry Birds márkanévtől és ebből akar kitörni más vállalatok bekebelezésével.

A Roviónak jól sikerült az idei első fél év, eladásai csaknem megduplázódtak az előző év azonos időszakához képest, elérték a 153 millió eurót. Az alaptevékenységből származó adózott eredménye 42 millió euróra ugrott a tavalyi első félévi 11 millió euróról. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.