Három órán át éhségsztrájkolt egy román politikus

2017 szeptember 19., kedd 18:39
181

Florin Roman, a jobbközép-konzervatív Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője kedden kezdett éhségsztrájkba Liviu Dragnea képviselőházi irodája előtt.

A képviselő azért kezdett tiltakozni, mert a kormány nem hozott döntést azzal kapcsolatban, hogy mennyi pénzt szánnak a gyulafehérvári Egyesülés emlékmű megépítésére, ami annak állítana emléket, hogy 1918-ban a városban mondták ki Erdély egyesülését a román királysággal. Erre akarnak felhúzni román nacionalista erők egy 28 méter magas, négy keresztből álló kompozíciót, amit 2018 decemberében avatnának fel, és amit a PNL nagyon támogat.

Az éhségsztrájk végül azért ért véget, mert (a nemrég korrupciós ügyek miatt elítélt) Dragnea házelnök közölte Romannal, hogy félretettek négy millió eurót az emlékműre. Igaz, valószínűleg ez a döntés korábban megszületett már, és semmi köze nem volt a tiltakozáshoz, de így Roman pár óra elteltével mehetett haza vacsorázni. (via Index, Transindex)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt