Orbán Viktor megint eltemette azt a szövetségi rendszert, amihez elvben tartozunk

Orbán Viktor kezet fog Tran Dai Quang vietnami elnökkel.Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsõdi Balázs/MTI/MTVA

Orbán Viktor Vietnamban járt, ez pedig remek alkalmat kínált arra, hogy kinyilatkoztatásokat tegyen. Ezek nem voltak újszerűek, Orbán ismét annak a szövetségi rendszernek a halálát vizionálta, amelyhez alapvetően ő maga is tartozna. Orbán szerint ugyanis a Nyugatnak "együtt kell élnie azzal az új világhelyzettel, hogy a következő évtizedekben nem ő fújja a passzátszelet".

Mindezek ellenére még ő is belátja, hogy a Kelet, amire ő annyira irigykedve néz, valamiért elsősorban mégis ezzel a hanyatló Nyugattal szeretne leginkább kereskedni. Hogy ebből valami hasznunk legyen, megint arról próbálta meggyőzni a keletieket, hogy a Nyugattal való kereskedésben feltétlenül egy közvetítőre, "hídfőállásra" van szükségük, mert mittudomén, talán Vietnamból nem mennek el Nyugatig a teherhajók. Ilyen hídfőállásnak szerinte Magyarország tökéletesen alkalmas volna, már ha a vietnamiak valamiért ragaszkodnának ahhoz, hogy ne közvetlenül, hanem egy közvetítőt közbeiktatva kereskedjenek a Nyugattal, ami hanyatlik.

Vietnami vendéglátóig gondolom meghatotta a tudat, hogy Orbán Viktor "Vietnamot jelölte ki mint lehetséges stratégiai partnert a délkelet-ázsiai térségben". Gazdasági együttműködésre alkalmas területnek nevezte, és ez most valószínűleg komoly, mert az MTI ilyesmivel csak nem viccelne:

  • az egészségipart;
  • a közlekedésszervezést;
  • a népesség-nyilvántartás szervezését;
  • és az élelmiszer-biztonságot.

Zárásként bejelentette, hogy be akarja tiltani a genetikailag módosított élelmiszerek forgalomba hozatalát. (Via MTI)