A visegrádi gyerekek csak kitalálták, hogy valaki el akarta rabolni őket fociedzés után

bűnügy
2017 szeptember 26., 19:46
comments 61

Több oldalon is végigszaladt a hír, miszerint  múlt pénteken a nyílt utcán akarták elrabolni a gyerekeket Visegrádon fociedzés után. Bár hivatalos bejelentés nem érkezett, a szentendrei rendőrök a hír tejedése miatt adatgyűjtésbe és tanúkihallgatásba kezdtek,

végül a gyerekek bevallották, hogy az egész rablásos történetet ők találták, hogy megvicceljék a társaikat. 

A rendőrség közleménye szerint már az adatgyűjtés elején is biztonsággal kijelenthető volt, hogy nem történt emberrablási kísérlet, de a gyerekek keddi, megismételt  meghallgatásán megerősítést nyert. 

Szüleik jelenlétében elmondták a rendőröknek, hogy a gyermekrablás kísérletének történetét ők találták ki, hogy társaikat megvicceljék, az valójában nem történt meg.

A gyermekek elmondása mellett és adatgyűjtés mellett a térfigyelő kamerák felvételei is azt mutatták, hogy a kreált történet a valóságban nem történt meg.

A rendőrség felhívta az internetet használók figyelmét arra, hogy az általuk látogatott közösségi oldalakon és egyéb nyilvános fórumokon ne terjesszenek és osszanak meg felelőtlenül bármilyen híresztelést, mert ezzel adott esetben indokolatlan félelmet és pánikhangulatot kelthetnek. (police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.