25 milliós kampányhitelt vesz fel az OTP-től az Együtt

PÉNZ
2017 szeptember 28., 05:35
comments 92

"Kampányfelkészülési célból 25 millió forintos, piaci alapú hitelt vett fel az Együtt számlavezető bankjától, az OTP Banktól" 

- írja a párt közleménye, amit az MTI szemlézett. Juhász Péter pártja 2018 második negyedévének elejéig fizeti vissza a pénzt, aminek fedezetét a párt 2018-as állami támogatásának egy része adja. 

A párt azt is írja, ugyanígy jártak el 2014 őszén, amikor az önkormányzati választási kampányra volt szükségük forrásra, és azt a pénzt is maradéktalanul visszafizették. Az Együttnek a közlemény szerint nincs 60 napnál régebbi, lejárt számlatartozása. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.