Életben van al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezére?

külföld
2017 szeptember 28., 17:22
comments 49

A dzsihadista szervezethez köthető al-Furqan hírügynökség csütörtökön tett közé az Iszlám Állam halottnak vélt vezetőjével készült új 46 perces hangfelvételt. A BBC szerint a jórészt vallási témákat taglaló beszéd felvételi ideje nem ismert, viszont

Abu Bakr al-Bagdadi utal benne Észak-Korea Japánnal és az Egyesült Államokkal szembeni fenyegetésére,

és a múlt vasárnap tartott kurd függetlenségi népszavazásra. Illetve méltatja harcostársait, akik nemrég elvesztették Moszult, ahol három évvel ezelőtt kikiáltotta a kalifátust. 

Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS vezetője, az Iszlám Állam kalifája
photo_camera Abu Bakr al-Bagdadi, az ISIS vezetője, az Iszlám Állam kalifája

Bagdadit legutóbb 2014 júniusában látták egy moszuli mecsetben, hangfelvételt pedig utoljára 2016. november elején közöltek vele. Az AP hírügynökség szerint a csütörtökön közölt új anyag hangja valóban hasonlít Bagdadi orgánumához. Halálhírét rengetegszer keltették, legutóbb a Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja közölte július elején, hogy az Iszlám Állam vezetője meghalt a koalíciós erők légicsapásaiban Deir-ez-Zór közelében. Az Egyesült Államok viszont továbbra sem vonta a decemberben 

10 millióról 25 millió dollárra emelt nyomravezetői díjat Bagdadi után.


Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.