22 évvel ezelőtt egy csillagász megjósolta, mi lesz a baj az internettel, de mindenki kiröhögte

internetek
2017 szeptember 30., 17:20
comments 268

Clifford Stoll 1995-ben publikált egy cikket a Newsweek című magazinban. És olyasmire vetemedett, amire akkoriban még szinte senki: arról írt, hogy az internet bizony közel sem lesz annyira csodálatos dolog, mint ahogy azt akkoriban mindenki vélte. 

Ez még bőven az internet hőskora volt. Ugyan kutatók és a hadsereg is már jóideje használta a számítógépeket összekötő rendszert, de a mindennapi-kereskedelmi felhasználás még csak gyerekcipőben járt. 

Stoll azonban azok közé tartozott, akik már évtizedek óta interneteztek, még ha ez teljesen mást is jelentett akkor. Cikkében persze vannak félelmek, melyek azóta alaptalannak bizonyultak. Amiatt aggódott például, hogy nem lehet majd biztonságosan fizetni online, de látjuk, hogy ez ma már nem probléma. Ugyanígy utalt arra, hogy a keresők nem lesznek hatékonyak és tele lesznek a találatok mindenféle szeméttel, ez pedig szintén nem vált valóra. 

Clifford Stoll a kilencvenes években
photo_camera Clifford Stoll a kilencvenes években

Stollt már akkor is sokan kinevették, és az előbb említett jóslatok miatt azóta is rendszeresen felemlegetik a cikkét, arról beszélve, hogy mekkorát tévedett a flúgos csillagász. 

Pedig mint most a Quartz írja, Stoll olyan dolgokról is írt ekkor, melyek ma az internet legkomolyabb problémáját jelentik. Például majd hogy bárki szavai úgy kerülhetnek ki az online térbe, hogy azt nem látta sem szerkesztő, sem kiadó. Minden hang hallható lesz, azonnal és olcsón. Ennek pedig kakofónia lesz a vége, és a zajban lesz zaklatás és névtelen fenyegetés is. És amikor mindenki kiabál, kevesen figyelnek, tette még hozzá. 

Ezek pont azok a hangok, amiket az elmúlt egy-két évben rengeteget lehet hallani: az internet ugyan csodálatos dolog és rengeteg jót is tett a világnak, de sok baj is jár vele. Épp pár hónapja mondta el Ev Williams, a Twitter társalapítója és a Medium alapítója, mekkorát tévedett akkor, amikor azt gondolta, azzal, hogy majd mindenki szabadon beszélhet és cserélhet információt, a világ automatikusan egy jobb hely lesz. Williams szerint amúgy az internet tönkrement. 

A közelmúltban sorra születtek a tanulmányok arról, hogy hogyan befolyásolja életünket a minden irányból ömlő, szűretlen információ: szorongunk ezektől, többet vagyunk idegesek, ideológiailag jobban megosztottabb lesz tőle a társadalom, hajlamosabbak vagyunk bezárkózni a saját véleményünk világába. 

Stoll már azt is kétségbe vonta 1995-ben, hogy a digitális hálózatok szabadsága demokratikusabbá teszi majd a kormányokat. 

Stoll amúgy korábban próbált túllépni a cikkén, 2010-ben még arról beszélt, hogy írása egy tévedés volt, és az internet lehagyta őt. Aztán jöttek a trollhadseregek, a Facebook, a cyberbullying, meg a többi probléma, melyek ma óriási kihívások elé állítják az internet szabályzóit és rajongóit is. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.