Gundel Takács Gábor: A Fülkeforradalomból Bicskaforradalom lehet

Az újkori magyar történelem egyik morális mélypontját, az őcsényi eseményeket elemezte a Szemlélek blogon Gundel Takács Gábor tévés műsorvezető.

A kormányközeli TV2-n vetélkedőt vezető Gundel Takács visszafogottan, az őcsényiek vagy az őket hevítő, a köztörvényes bűncselekményeket bátorító Orbán miniszterelnök ekézése nélkül, utóbbi nevét meg sem említve, mégis határozott morális alapról értelmezi a történteket. 

Gundel Takács szerint a kialakult helyzetnek alapvetően két oka van

  1. A kimondott szó ereje
  2. és a gondolkodás nélküli elfogadás

Szerzőnk a kimondott szó erején azt érti, hogy már folyik a választási kampány és

„a legegyszerűbb és leghatékonyabb kommunikációs stratégia az, hogy félelmet kell kelteni valaki, vagy valami ellen. Amikor ez már sikerült, akkor azt kell kommunikálni, hogy erre csak a félelem veszélyére figyelmet felhívó párt tud megoldást kínálni, tehát rá kell szavazni.”

Gundel Takács szerint 

„A mi választásra készülő pártjaink is elkezdték kommunikálni, hogy kitől kell félni. Fontos, hogy vagy nagyon konkrétan meg kell nevezni a félnivaló gonoszt – Soros György, Orbán Viktor –, vagy nagyon, megfoghatatlanul általánosnak kell lenni – migránsok, Brüsszel, gazdagok...”

Márpedig ha a politikusaink elég sokáig sulykolják ezeket és a kimondott szó ereje elég nagy, az emberek valóban elkezdenek félni.

A gondolkodás nélküli elfogadásról a műsorvezető azt írja:

„Az átlagember a világról alkotott tudásának túlnyomó részét abból szerzi, amit mondanak neki. (…) De vannak olyan állítások is, amiknek utána lehetne olvasni, más véleményét is meg lehetne kérdezni, vagy legalább el lehetne gondolkodni. „Ki mondta? Miért mondta? Biztosan igaza van?” Nem szabad elfogadni semmit sem csak azért, mert a hatalmasok, a tekintélyek a médiában mondták.”

Itt jön Gundel Takács gondolatmenetének egyik legfontosabb része. A műsorvezető szerint 

„Ez természetesen veszélyes játék. Előfordulhat, hogy a felkeltett félelem dühöt, agresszivitást vált ki. Olyan indulatokat, amelyeket nem lehet egy leadott szavazattal levezetni. A Fülkeforradalomból Bicskaforradalom lesz. Ha a hatalom ezen a ponton nem lép közbe, hanem tovább erősíti a feszültséget, akkor az agresszivitás nő, a bicska már nem csak egy autógumiba áll bele, majd a bicskából kés, pisztoly és ágyú lesz.”

Gundel Takács konklúziója az, hogy két megoldás van: vagy a politkusok kezdenek felelősen bánni a kimondott szavaikkal vagy mi, választók nem hiszünk el mindent fenntartások nélkül és nem hagyjuk, hogy manipuláljanak minket. 

Írása végén a tévés hevesen kérleli az olvasóit:

„Nem, az nem lehet, hogy ennyire kiszolgáltassuk magunkat annak, amit próbálnak velünk elhitetni a hatalomért folyó harcban!

Tegyük el azt a bicskát! Vegyük elő a józan eszünket!”

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.