Jól sikerült forduló volt a negyedik az NFL idei alapszakaszában, két hosszabításos meccs mellett öt másik is egy tédényinél kisebb különbséggel dőlt el, és hat csoportrangadót is játszottak. Barátaink a First Down blogtól a csoportrangadók egyikét, az AFC North Fradi-Dózsáját, a Pittscburgh baltimore-i vendégjátékát választották ki elemzésre. Ez ugyan pont nem volt szoros, de épp ezért volt érdekes. Ezen a meccsen végre megmutatta magát a Pittsburgh támadósora.

Baltimore Ravens - Pittsburgh Steelers 9:26

Hogyan működik a Killer B’s?

Azt előre bocsájtom, hogy a Pittsburgh Steelers a bajnokságért játszik. Az eddig döcögősnek tűnő támadójáték mögött koncepció húzódik, méghozzá nem egy meccsre, hanem egy tejes szezonra. Ha már Baltimore-ban vagyunk, kölcsönözzünk hasonlatot a város tán leghíresebb szülöttétől, a focicsapat nevét is ihlető Edgar Allane Poe-tól. A Pittsburgh támadójátékát Poe egyik legjobb novellája, "A kút és az inga" írja le. Ahogy Poe novellájában a bárd, úgy a pályán a Steelers támadósora is egyre csak közelít, mindig egy kicsit közelebb.

Todd Haley támadókoordinátor fiai idén megtörhetetlenek. Mint Poe novellájában az inga, mindig csak egyre közelebb suhintják a bárdot. Akkor is, ha épp büntetésekkel játsszák ki magukat a vörös zónából, ha újra és újra megdöccen a gép.

Ebben persze segít, hogy Le'Veon Bell támaszkodó lába már teljesen rendbe jött, és a negyedik meccsre újra felvette a liga tempóját. És az is, hogy az ellenfelek már nem tölthetik csak a futás ellen a boxot, mert a passzjátékban sem csak Antonio Brown vállán kell kihúzni a meccset. Ha az ellenfél mindent kiárusít a futás ellen, a hosszúra futhat Martavis Bryant is, a középső zónákban pedig ott lubickol Juju Schuster-Smith és a puha kezű Bell is. Már senki se engedheti meg magának a luxust, hogy futásra álljon fel a Steelers ellen.

Mivé lesz a védelem?

Azért a védelem is hétről-hétre kitermeli a gyémántjait és – bár Alex Collins megtréfálta őket két nagyobb futással – , ebben a védelemben nincsenek nagyobb gondok. Ryan Shazier belenőtt a kabátba, amit Butler edző szabott neki. Rettenetes nagy területet játszik be, mindenhol ott van, ha kell labdát szerez a futótól, vagy a levegőben halássza le Joe Flacco passzát. Ezzel, hogy a védelem tengelye teljes sebességgel pörög, a kis fogaskerekek is a helyükre kerülnek. A meccsen óriásit nyújtó passz siettető duó, Cameron Heyward és Stephon Tuitt őrületbe kergették Flaccót. A hátukon pedig rendszeresen érkezett a T.J. Watt - Bud Dupree páros, és ilyen nyomás mellett a gyengének ható hátsó egység is nagyon rendben lévőnek tűnik. Mike Hilton slot cornerback hazaviszi ajándékba ezt a napot, leteperte Flaccót, a Shaizer-karmolta labdát megszelídítette, és egy nagy embert is megfenyegetett a hazai támadófalból, hiába no, 80 kilós már. (Pongrácz Zoltán)

Nincs kit dícsérni

Mindkét gárda a csoportelsőség megszerzését tűzte ki célul, és 2-1-es mérleggel vágott neki a vasárnapi rangadónak. Baltimore-i oldalról kemény diónak ígérkezett a mérkőzés, hiszen a vak is látta a támadóik eddigi szenvedését. Ilyenkor mindig az irányítót veszik elő, kezdjük mi is Joe Flaccóval az értékelést. Nem könnyű a helyzete a társak folyamatos hibái miatt, de saját dolgát sem könnyítette meg: többször is túldobta célpontjait, vagy olyannak is passzolt, akit három védő őrzött. Az első labdaeladásnál olyan érzésem volt, mintha Ryan Shaziert vette volna célba. Senki se lepődjön meg, ha a következő években új irányító érkezik a játékosbörzéről az első vagy második napon. Befolyásolhatta a legutóbbi sérülése is, de a gyenge támadófal, az inkonzisztens futójáték és a lyukas kezű elkapók biztosan hatással voltak a játékára. Nagyon hiányzott a sérült Marshal Yanda a falból, a kezdőötös a játék egyik elemében sem tudott dominálni.

Alex Collins ugyan két remek futást is bemutatott, de a labdaelejtése miatt őt sem fogják megdicsérni. Terrance West ezúttal kevés lehetőséget kapott és hatástalannak bizonyult. Az elkapóknak komoly problémát okozott a labdák megszelídítése, a második negyedben komikus volt Mike Wallace bénázását nézni. A játékhívásokkal sem lehettek elégedettek a Ravens-fanok. Az ember a legszívesebben kihajítaná a tévét az ablakon, amikor harmadik és hosszúra egy teljesen reménytelen 3-4 yardos átadást hívnak.

Képtelenek voltak játékba hozni Jeremy Maclint. Három elkapása volt csak, látszott is a frusztráltság rajta. Abszolút reális volt a félidei 19:0-ás vendég előny. Fordulás után hiába szerzett a védelem labdát és erőszakolt ki kihagyott mezőnygól kísérletet, az adódó lehetőségeket csak mérsékelten tudták kihasználni a támadók, nem sikerült izgalmassá tenniük a legvégét.

A Ravens védelem sokkal jobb teljesítménnyel rukkolt ki, pedig Brent Urbant és Brandon Williamst is nélkülözniük kellett. Többször is megállították Big Benéket, de hiányzott az átütőerő. Amikor pedig 2nd & 18-nál egy Conner-futás után összejött az első kísérlet, akkor örültem, hogy nem a Ravensnek szurkolok.

A Pittsburgh jó volt földön, és ez kritika az ellenlábasnak. Egy jó védelem ellen nem lehet tízperces támadást vezetni, Le’Veon Bell először zárt az idényben 100 yard felett. Számos olyan harmadik kísérletes helyzet volt, amikor nem volt ellenszer vendégek játékhívásaira, erőből megcsinálta azokat a Steelers.

A zárónegyedes teljesítményt nem érheti kritika, sokat voltak a pályán, mégis tényezőként. Az már nem az ő saruk, hogy a támadók képtelenek voltak élni a megszerzett labdákkal. A kulcsemberek hozták magukat, Eric Weddle beírhatott magának egy labdaszerzést, C.J. Mosley szinte mindig a labda közelében járt és Willie Young is említést érdemel a leütött labdái miatt. Nem egyszerű azonban a helyzetük, hiszen az impotens támadójáték mellett fárasztó újra és újra visszajönni a pályára, egy-két játékhéten belül elfogyhat a motiváció.

Ahogy az eredmény is mutatja, gyenge teljesítmény volt ez a Ravenstől, és a szezon további részére sem tekinthetnek optimistán a szimpatizánsok. A 2-2-es mérleg adhat némi okot a bizakodásra, de a két legyőzött csapat közül a Cleveland Browns és a Cincinnati Bengals sem képvisel nagy játékerőt, így a Ravens játéka maximum az AFC North második helyére lehet elegendő. 7-9 vagy egy 8-8 körüli mérleget vizionálok, és ez kevés a rájátszáshoz. A támadófalban már nem lehet forradalmi változtatásokat eszközölni, a sérülteket sem lehet pályára küldeni és hiába van fantázia a védelemben, annyira nem jók, hogy egyedül nyerjék meg a mérkőzéseket. (Asbóth Tamás)

A forduló többi mérkőzése:

Dallas Cowboys – Los Angeles Rams 30:35

Meglepetésre vendéggyőzelem született Arlingtonban, pedig előzetesen mindenki a hazaiakat látta esélyesebbnek. A találkozót is ennek megfelelően kezdte a Cowboys. Végre működött a futójáték, Zeke Elliott megtalálta a lyukakat és Alfred Morris is sprintelt egy 70 yardosat, aminek eredménye Dallas vezetés lett. De az idei Rams nyomokban sem emlékeztet az elmúlt évek lúzer csapatára: láthatóan összeszedett, önbizalommal teli csapathoz méltón tapadtak a hazaiakra.

A harmadik negyedben végül utol is érték a Tehenészeket, sőt, Todd Gurley fantasztikus 53 yardos elkapott hatpontosa után már náluk volt az előny. A zárónegyedben csak kozmetikázásra volt képes a Dallas, és bár az utolsó percben volt esélyük a győzelemre, de Aaron Donaldék kivédekezték a rohamokat és megérdemelten nyertek. A Rams jelenleg 3-1-es mérleggel áll, míg a Cowboys 2-2-vel, és ha idén is jó eredményben bíznak, akkor mindenképpen meg kell oldaniuk a futás elleni védekezést. Ehhez elengedhetetlen az egészséges Sean Lee.

Los Angeles Chargers - Philadelphia Eagles 24:26

Több kezdő játékos hiányzott mindkét oldalon, és ez a vendégeket zavarta kevésbé. Meglepetésre működött az eddig erősen akadozó futójáték, ennek hála hamar 10:0-ra vezetett az Eagles. A második játékrészben a múlt héten 61 yardos mezőnygóljával győzelmet hozó Jake Elliott hárompontosával tovább növelték az előnyüket a sasok. A hazai támadók ekkortájt jöhettek ki az öltözőből, és látva a nagy leégés veszélyét hamar összekapták magukat. Tyrell Williams 75 yardos elkapásával hat pontra zárkóztak fel. Ezután mezőnygól párbajt élvezhetett a nagyérdemű, a záró játékrészre 19-10-es vendégelőnnyel fordultak a csapatok. Austin Ekeler pontszerzését látva a hazai szurkolók újra győzelmi esélyekről kezdtek pusmogni, de a kedélyeket lehűtötte Wendell Smallwood TD-je. A végén még Hunter Henry csinált pontokat vitatott elkapásával, és beállította a végeredményt. Megérdemelt a vendéggyőzelem a rendkívül balszerencsés Chargers ellen, akiknek már igazán kijár, hogy a karma végre őket segítse.

Seattle Seahawks – Indianapolis Colts 46:18

Két teljesen különböző félidőt láthattunk két, a mérkőzést 1-2-es mérleggel kezdő csapat összecsapásán. A Seahawks otthon sem volt képes hatékonyan támadni az első félidőben, ez lassan a csapat védjegyévé válhat. Már-már szokás szerint, egy-két vérszegény futókísérlet után jöhetett egy nehéz harmadik, majd Jon Ryan tovább gyakorolhatta a puntokat. Mindössze egy mezőnygólra futotta a támadósortól, miközben a Colts védelme egyszer a saját célterületén zavarta meg Russell Wilsont két pontért.

A vendégek támadói továbbra is Andrew Luck nélkül, a Patriotstól nemrég igazolt Jacoby Brissett vezetésével két hosszú és eredményes támadást is összehoztak. Igaz, Brissettnek sikerült egyszer eladnia a labdát, épp Justin Coleman kezébe, akivel a nyáron még együtt gyakorolt a Patriots edzésein. Coleman visszahordta a labdát 6 pontért cserébe, így 15:10-es vendég vezetéssel mentek pihenni a csapatok. A második félidőben minden felborult (vagy a helyére került, ki-ki döntse el maga), a Hawks rögtön egy Wilson futott TD-vel zárta az első támadását. Ez az új módi annyira megtetszett a támadóknak, hogy egy-két kisiklástól eltekintve a meccs végéig tovább csinálták. A Seahawks offense kreatív játékokkal és tökéletes végrehajtással haladt előre, működött a futójáték, a fáradó Colts védelem egyre kisebb ellenállást volt képes kifejteni.

A második félidőben a Colts 3 first downt és mindössze 32 yardot tudott felmutatni. Ekkor már a Seahawks védelme is a régi önmagát idézte. A vége nagy különbségű hazai győzelem, ami teljesen megérdemelt. A hazai drukkerek bánata talán csak annyi, hogy Chris Carson futó, aki eddig nagyon biztató játékkal rukkolt elő egy súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett. Jobbulást kívánunk neki is és a forduló minden sérültjének.

Miami Dolphins – New Orleans Saints 0:20

Meglepően jól kezdett a Dolphins. Jay Cutler csak feldobta az irányt váltó DeVante Parker és Jarvis Landry felé, ők pedig a legnehezebb labdákat is leszedték. A futó Jay Ajayit a bizonyítási vágy fűtötte szülővárosában, ehhez a mérkőzés elején még a támadófal is asszisztált. Az első játékrész felét felemésztő roham célegyenesében Julius Thomas kapta volna a labdát és... itt elkezdődött a kínszenvedés, amit a további három és fél negyedet jellemezte. Thomas ugyanis csak nézte, ahogy a nála két fejjel és 20 kilóval kisebb Ken Crowley leszedi előle a lasztit.

A labdaszerzés után a Drew Brees irányította támadók Michael Thomas elkapásaival mezőnygól távolságig jutottak, de a lövés mellé szállt. Felébredt a bírói kar is és nagy vehemenciával megérkeztek a meccsbe: a sípszó azonnal semmissé tett minden értékelhető megmozdulást. A londoni közönség sem tűrte ezt csendben, mivel az egyetlen focira emlékeztető megmozdulás a Saints félidő végi mezőnygólja volt. Félidőben 3:0 a Wembleyben? Jól hangzik, csak nem amerikai fociban.

A második félidőben csökkent a sárga zászló dobálás, egyben Ajayi futásainak sikeressége is. A Saints fiatal védői kitűnően fogtak embert, a támadófalon átsuhanó linebackerek pedig gyakran zavarba hozták Cutlert. A Phins támadósora leszerepelt. Brees pedig kegyetlenül kihasználta a védelem fáradtságát, társra is lelt a passzjátékba gyakran bevont futó, Alvin Kamara személyében. Neki és Thomasnak is kiosztott egy-egy TD passzt, és magabiztos győzelemmel hagyhatták el Londont. Nagy kérdés, hogy a Saints védelem állt-e össze, vagy a Dolphins támadójátéka maradt a kukában. A megérdemelt sikert nem kell magyarázni, a miamiak játékát pedig nem lehet.

Atlanta Falcons – Buffalo Bills 17:23

Ugyanazon filozófiával léptek pályára a csapatok: erős futójátékkal megágyazni a hosszú passzoknak. A futók és a támadófalak ehhez meg is tettek mindent. A Buffalo Billsnél LeSean McCoy villámként cikázott, Mike Tolbert szokásához híven mennydörgésként robbant bele az ellenfélbe. Az Atlanta Falcons sem adta alább, szépen termelték a yardokat Tevin Coleman és Freeman tandemével. Három negyedig közel hasonlóan teljesítettek és egy élvezetes, szoros összecsapást láthattunk.

Az utolsó játékrészben aztán kiütközött a különbség, méghozzá az irányítók terén. A Billsnél Tyrod Taylor tökéletesen lépett el a nyomás elől, majd valószerűtlen, már-már csak Madden-játékokban látható passzokat varázsolt Charles Clay kezeibe, és tédével koronázta meg a támadást. Matt Ryan ugyan több yardot csinált, a legfontosabbakat mégis a pályán hagyta. Itt kell kiemelni, hogy Julio Jones csípősérülése miatt korán kiszállt. Ryan nem érezte a játékot a végén. Nem észlelte a nyomást, Hughes pedig lesodorta az elé tartott labdát, amit az újonc Tre’ Davious White vitt az endzone-ig.

Újabb hazai eladott labda következett, ami után még egyenlíteni tudott az Atlanta, de a vendégek két mezőnygóllal újra elléptek. Fél perce volt a Falconsnak a fordításra, de 10 yard távolságra nem sikerült a negyedik kísérletet Taylor Gabrielhez juttatni, talán mert védője egy árnyalattal erőszakosabban védekezett. Nem repült zászló, így meglepetésre nyert a Buffalo, ami megelőzve a bajnok Patriots gárdáját, vezeti csoportját.

Tampa Bay Buccaneers – New York Giants 25:23

Két javítani akaró gárda feszült egymásnak, mindkettejüknek nagy szüksége volt a győzelemre. Hibákkal tarkított mérkőzést láthattunk, ahol a vendéglátó Tampa Bay Buccaneers kezdett jobban, de a rúgójuk, Nick Folk miatt nem tudtak kellő mértékben elhúzni. A passzsiettetés egyik oldalon sem működött és ez komoly lehetőséget adott a támadóknak, Eli Manning még futott tédét is szerzett. Igazságosnak mondható a szoros végeredmény, a vendéglátók jöttek ki jobban a szkandercsatából. Az újabb, immáron negyedik Giants-vereség gyakorlatilag Odell Beckhamék szezonjának végét jelenti, a Buccaneers ha képes a javulásra, akkor idén is harcban lehet a rájátszásért.

Cleveland Browns – Cincinnati Bengals 7:31

Mindkét csapat az első győzelmére hajtott, a vendégek bajnokesélyesnek tűntek a teljesen kilátástalan Cleveland ellen. Andy Dalton és az edzőváltás után már komolyabb életjeleket mutató támadósora megállíthatatlannak tűnt. Igaz, a Browns ezen a meccsen a védelméből nélkülözte a három legfontosabb játékosát. DeShone Kizer passzai felét sem volt képes jó helyre dobni és még el is adott egy labdát. De a kritikán aluli statisztikái sem mutatják meg, hogy mennyire kilátástalan teljesítményt nyújtott. A jó nevekből álló támadófala ritkán képes megvédeni és a futójáték sem létezik Ohio ezen szegletében, ráadásul az elkapói sem húzzák ki a szamócából. A Pittburgh Steelers elleni vereség óta Kizer játéka darabjaira hullott, a blitzekkel képtelen mit kezdeni, szétesik a lábmunkája, a dobómozdulata botrányos, és pocsék döntéseket hoz. Hazai pályán a szintén nyeretlen csoportriválistól ilyen sima vereség nem azt mutatja, hogy működik a Moneyball.

New York Jets – Jacksonville Jaguars 23:20 (h.u.)

Megérkezett a floridai alakulat New Yorkba, belecsaptak a meccsbe, és elhitték, hogy a bab is hús. Egy valamire nem készültek, a Légierők gyalogságát megfogni. Te atyavilág, 250 jard felett kapni földön már-már egyetemi meccseket idéz. Azért a védelem még visszakaparta a meccsbe a Jaguárokat a végére és könyörgöm, mondja már meg valaki Blake Bortlesnak irányítónak, hogy nem Kony Ealy-vel szemtől-szembe szituban kell játszani a szuperment. Végül is két csapat van Jacksonville-ben, egy a páros, egy pedig a páratlan hetekre.

Houston Texans – Tennessee Titans 57:14

Sima hazai győzelem, a Houston még sose szerzett ennyi pontot. Úgy tűnik, hosszú keresgélés után Deshaun Watson személyében megtalálták „Az irányítót”. Négy passzolt, egy futott hatpontosa mellett ritmust adott a támadósornak, jól érezte a zsebet és mozgékonyságának köszönhetően jól jött ki a szorult helyzetekből. Egyszer eladta a labdát, de ez a győzelem miatt senkit nem érdekel. A sérülése után idén először pályára lépő Will Fuller remekül oldotta meg Hopkins tehermentesítését, előbbi kettő, utóbbi egy pontszerzéssel járult hozzá a sikerhez.

A Titans védelme lényegében csak asszisztált az ellenfélnek, a fontosabb szituációkban rendre alul maradtak. Marcus Mariota árnyéka volt önmagának. Rögtön az első támadásnál eladta a labdát. Futott két tédét, de a levegőben rendre megállította a Texans secondary. Mariota sérülése után a helyére beálló Matt Cassel sem tudott csodát tenni. Kétszer eladta a labdát, így a hazai védelem összesen négy interceptiont és fumble-t szerzett. Ilyen jól muzsikáló támadósor régen volt már Houstonban, a védelem teljesítménye kicsit háttérbe is szorult. A következő fordulóban a Texans a veretlen Kansast fogadja, ez igazi megmérettetés lesz Watson számára. A Titans pedig Miamiba utazik kiköszörülni a csorbát, bár Mariota nélkül nehéz dolguk lesz.

Arizona Cardinals – San Francisco 49ers 18-15 (h.u.)

Szoros mérkőzésre volt kilátás, és az is lett, a borzalmasabbik fajtából. A San Francisco nem könnyítette meg a saját dolgát. Hiába futott 95 jardot a sérülésből visszatérő Carlos Hyde, ha a fegyelmezetlenségek miatt ennél 18 jarddal több, összesen 113 jardnyi büntetést szedett össze a csapat. Az Arizonánál a nagy kérdés az volt, hogy meg tudják-e védeni az irányító Carson Palmert, aki 51 passzal próbálkozott. Hiába, a hosszabbítás második feléig egy tédé se esett, ám akkor Larry Fitzgerald bravúros, 19 jardos elkapásával el is döntötte az egészet a pintyek javára.

TNF Green Bay Packers – Chicago Bears 35-14

Rodgers 4 tédéjére Mike Glennon csak két labdaeladással tudott felelni. A Bears futójátéka említésre se méltó, ha levonjuk 103 jardos összteljesítményükből a két hosszabb futásukat, már csak 2,7 jardos futásonkénti átlag jön ki. Vagyis Glennonnak sok harmadik és hosszút kellett volna megoldania. No, nem mintha a Green Bay támadói jobbak lettek volna, de a macik négy labdaeladásából a Packers három tédét szerzett.

Minnesota Vikings – Detroit Lions 7:14

Az első félidőben egy értelmes támadást sikerült csak összeraknia a hazaiaknak, abból tédé is lett. Amúgy látszott, hogy Case Keenom csak a Stephon Diggs-Adam Thielen kettősben bízik, ha ők nem bírtak elszakadni védőiktől, egyből jött a baj. Dalvin Cook viszont kedvére futhatott amíg el nem szakadt a térdszalaga, 5,1 jardos futásonkénti átlaga igen derék teljesítmény. A másik oldalon Ameer Abdullah 4,7 jardos átlaga leghosszabb futását levonva már 3,4-re romlik, és ez is inkább a védelmet minősíti. A meccset a labdaeladások döntötték el, a Lions két labdaszerzésből 11 pontot szerzett.

New England Patriots – Carolina Panthers 30:33

Ha eddig nem tették volna, most már elkezdhetnek aggódni a Patriots védelme miatt. 2016-ban még csak furcsának tűnt, hogy a holtszezonban túladtak Chandler Joneson és Jamie Collinson is, most már inkább katasztrofálisnak értékelnénk a döntést. Kaptak ugyan cserébe egy második és egy harmadik körös választási lehetőséget és Jonathan Coopert, de az utóbbi egy másodpercet se játszott, a drafton meg a támadósort erősítették. Tavaly ezt még elviselte a csapat, de idén nyáron megváltak Chris Longtól és Jabaal Sheardtól, két szituációs passzsiettetőtől, így elől már közel sem tudják eléggé összezavarni az ellenfél támadóit ahhoz, hogy az idén váratlanul sokat hibázó cornereket tehermentesítsék. A Patriots sakcrátája 5,6 százalékról 5 százalékra esett, vagyis az ellenfél irányítóinak ennyivel több ideje van a zsebben. Cam Newton ezt köszönte is szépen, 316 jardot, három tédét passzolt, és még egyet futott is a miheztartás végett.

Denver Broncos – Oakland Raiders 16:10

Derek Carr öt teljesen sikertelen drive után lesérült, Marshawn Lynch kilenc próbálkozásból 12 jardig jutott, ez pedig több annál, amit a Denver ellen megengedhet magának az ember.

MNF Kansas City Chiefs – Washington Redskins 29:20

A hazaiak fölényesen nyerték a labdabirtoklásért folytatott csatát, 72 akciójukkal szemben a Redskins csak 50 játékot tudott hívni. Ez nagyjából elég is volt a 9 pontos győzelemhez. A másik kulcsstatisztika, hogy a Chiefsnek egy híján kétszer annyi 1st downja volt. Nekem meg személy szerint külön öröm, hogy a sérülés miatt kihagyott első szezonja, majd a Buffalo Bills védelmének átalakítása után egykori alabamai kedvencem, Reggie Ragland új csapatában végre bemutatkozhatott. Ragland az utolsó, régi stílusú Will volt Alabamában - az új iskolát már a tíz kilóval vékonyabb, olalvonaltól oldalvonalig játszó Reuben Foster képviseli -, szóval elsősorban a futóknak kell rettegniük tőle, de ők hamar meg fogják tanulni a nevét. Hajrá, Reggie!