Már a gazdái is lemondtak az elveszett kutyáról, ez a lány a sziklák közé is elment érte
Augusztusban Larry Osborne és Anouk Patel 14 éves keverék kutyája, Chloe egyik este nem jött vacsorázni. A pár Colorado államban, a majd 3200 méteres tengerszint feletti magasságon fekvő Alma városban és, és ők is tudják, hogy errefelé, a hegyek közt nem sok esélye van egy házikutyának a hosszú túlélésre, ezért azonnal keresni kezdték.
Városszerte szórólapokat helyeztek ki és napokon keresztül járták a korábban a kutyával látogatott túraútvonalakat, hátha megtalálják valahol. De a heteken át tartó keresés semmilyen eredményre nem vezetett.
Osborne-ékat mélyen megviselte a 14 éve gondozott kutya elvesztése, barátaik szerint is szinte már gyerekükként szerették Chloét, aki az első háziállatuk volt. Az állat elvesztése utáni legnehezebb éjszaka azonban az volt, mikor Larry és Anouk megpróbálta elmagyarázni 7 éves fiuknak, Shailnek, hogy a kutya, akivel a gyerek együtt nőtt fel, valószínűleg már soha nem jön haza.
A szórólapokat levették, a környéken lakó ismerőseiknek pedig azt mondták, ha esetleg valahol a kutya holttestébe botlanak, legalább a nyakörvét hozzák haza, hogy legyen valami emlék a kedvencről.
--- ooo ---
A 28 éves Trinity Smith és vele egyidős barátja, Sean Nichols 3 éve költöztek Coloradóba Floridából a kutyájukkal és két macskájukkal. Csak néhány utcára laktak Osborne-éktól, de nem ismerték őket, és nem tudtak arról sem, hogy az egész város Osborne-ék kutyáját keresi, mivel mindketten egy másik településen dolgoztak.
Trinity Smith szenvedélyes túrázó, Coloradóban is az tetszett neki leginkább, hogy rengeteg hegycsúcs és szép túraútvonal húzódik egészen közel a lakhelyéhez. Meg is mászta a legtöbb csúcsot a környéken, élményeiről pedig gyakran posztolt a környékbeli túrázók által látogatott fórumokra.
Szeptember 19-én egy ilyen fórumon olvasta azt is, hogy az Alma várostól nem messze lévő, 4 hegycsúcs megmászásából álló Decalibron-útvonal teljesítői a közelmúltban gyakran hallottak kutyaugatást. A hozzászólók véleménye megoszlott, voltak, akik szerint olyan magasan kutya nem bírhatja ki ilyen sokáig, mások szerint nem kutyaugatás, hanem farkasüvöltés lehetett a hang.
Smith azonban nem tudott szabadulni a gondolattól: mi van, ha tényleg egy kutya van fönn, és nem tud lejönni?
Másnap munka után fel is ment arra a területre, ahol a fórumozók a kutyaugatást hallották, de nem hallott semmit. Viszont épp mikor a sötétedés miatt visszafelé indult volna, meghallotta: tényleg egy kutya panaszos ugatása volt. Keresni kezdte az állatot a sziklaperemeken, de nem járt sikerrel. Hívott segítséget is, és hamarosan megjelent egy kötelekkel felszerelkezett férfi, de együtt sem találták meg az ugató kutyát.
Kénytelenek voltak hazamenni.
Aznap éjjel Trinity Smith nem tudott aludni az aggodalomtól, egyszerűen nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy nem tudta megmenteni a kutyát, ami ki tudja, mióta éhezik és fagyoskodik egyedül a sziklák között.
A nő másnap, egy hétvégi utazást elhalasztva, a párjával ment vissza a hegyek közé. De 3 órán keresztül semmit nem hallottak a saját hangjukon kívül.
„Sírtam, reménykedtem benne, hogy a kutya elereszt még legalább egy vakkantást.”
Már lefelé mentek a hegyről, mikor végre meghallották a kutyát.
„Kétségbeesett ugatás volt, mintha csak spórolni akarna a hangjával, mintha már csak néhány vakkantásra futotta volna az erejéből”
- emlékezett vissza Trinity barátja, Sean Nichols, akik végül megtalálta a kutyát egy meredek sziklapárkányon. Nem tudni, hogy került oda az állat, valószínűleg oda esett. Lejönni viszont segítség nélkül semmiképp sem tudott volna. Nichols is csak a kutyát kézbe véve, lassan tudott leereszkedni a sziklafalon a járható ösvényre.
Az autójukhoz menet fokozatosan itatták és etették a csonttá soványodott, teljesen dehidratálódott és kétségbeesett kutyát, majd azonnal a városba hajtottak vele. Egy kisboltnál álltak meg, hogy ételt vegyenek a kutyának, de a bolt eladója
azonnal felismerte Chloét,
és telefonált Osborne-éknak, hogy beállított hozzá az egy hónapja elveszettnek hitt kutya.
Osborne egy percen belül a bolthoz érkezett. Eleinte azt hitte, hogy valamelyik másik kutyája szökött el otthonról, viszont amikor meglátta a lesoványodott Chloét, azt hitte szellemet lát. A kutya orra szinte fehér volt a kiszáradástól, de azonnal a gazdája ölébe vetette magát. Még a farkát is megpróbálta csóválni örömében, de annyira gyenge volt, hogy még ez sem nagyon ment neki.
Osborne felesége épp a család által üzemeltetett étteremben főzött, mikor megtudta, hogy meglett a kutyájuk. Mikor a férje felhívta, sírva fakadt örömében, és oda is égetett egy rakás kaját, amit az aznap esti ünneplésen ingyen adott a vendégeinek.
A kutyát a megtalálók és Osborne együtt vitték állatorvoshoz, ahol kiderült, hogy ugyan 25-30 kilót fogyott, és ki is száradt, de más komolyabb baja nincsen. A megtalálása óta eltelt egy hétben 10 kilót már vissza is szedett.
Chloe csodával határos megmenekülése hamar összehozta a kisvárost, az emberek először az utcára sereglettek, majd Osborne-éknál ünnepeltek. Trinity Smith szerint szinte minden helyi eljött, sokan sírtak örömükben, és egymást ölelgették. Aznap este ő és a barátja is a település igazi lakójává vált, hiszen mindenki a kutya megmentőit ünnepelte, még ha abban a 3 évben, amit a városban töltöttek, nem is ismerkedtek meg túl sok helybélivel. A nő szerint a városban a mai napig sokan ingyen vacsorákat és italokat kínálnak neki és a barátjának.
Osborne azt mondta, nem is tudja kifejezni, mennyire hálás a kutyája megmentőinek, akik annak ellenére hozták haza Chloét, hogy sem az állatot, sem a gazdáját nem ismerték. Szerinte ezt jelenti az emberi odaadás és az igazi szeretet.