A rászoruló gyerekeknek akartak kedvezményes tábort csinálni, de szerencsére Mészáros Lőrinc is jól járt

„Elvesszük különböző különadók formájában a nemzetközi cégek profitjából azt az összeget, amelyet odaadunk a gyermeküket nevelő családoknak.”

Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta 2017-ben Tusnádfürdőn, ahol a kormánya családpolitikáját is méltatta. A miniszterelnök azt is hozzátette, hogy „szegény gyerekek nyaraltatására minden évben odaadunk 5 milliárd forintot.

Orbán ezzel a Zánkán és az ország más településein működő Erzsébet-táborokra utalt. Az elvileg rászorulók számára kitalált Erzsébet-programot még 2012-ben indította a kormány, ebben nem csak táborok vannak, a program köré szervezték az állami tulajdonban lévő szállodák nagy részét, ide utazhattak állami kedvezménnyel például nyugdíjasok, nagycsaládosok, közszolgák, stb..

A program gazdálkodása viszont nem volt kimondottan áltatható, az Erzsébet-szállodák ma már nem is működő honlapja korábban így nézett ki: 

Ennek megfelelően nem is lehetett tudni, hogy a multiktól elvett profitot tényleg csak a gyermekeket nevelő családoknak és a szegényeknek adta-e oda Orbán Viktor, vagy esetleg jutott belőle másnak is. Először 2016 áprilisában kértük az erzsébetes állami cégeket, hogy adjanak felvilágosítást a szerződéseikről. Nem válaszoltak érdemben, ezért 2016 nyarán a TASZ információszabadság programjának segítségével pert indítottunk a közérdekű adatok megismeréséért.

A perben az állami cég ügyvédei azzal érveltek, hogy ők nem tartoznak a közérdekű adatokról szóló törvények hatálya alá, a vállalatok nem látnak el közfeladatot, és egyébként is,

ők legfeljebb a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány vagyonával gazdálkodnak, ami így alapítványi, és már nem állami vagyon.

Korábban ugyanezzel az érveléssel próbálták eltitkolni a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak vitatható költéseit a nyilvánosság elől. A gondolatmenetet első fokon nem fogadta el a bíróság, és megnyertük a pert. Az Erzsébet Üzemeltető Kft. fellebbezett, és végül 2017. őszén peren kívüli megállapodással kiadták szerződéseik listáját.

A 48 oldalnyi táblázatból kiderült, hogy az Erzsébet Üzemeltető Kft.

  • összesen több mint fél milliárd forintot költött 2014-től Mészáros Lőrinc különböző cégeinél;
  • jól járt a korábban Pintér Sándor belügyminiszter érdekeltségébe tartozó biztonsági vállalkozás;
  • és nettó 199 millió forintot költöttek "téli táboroztatási koncepció" kidolgozására, és felmérések illetve elemzések készítésére is.

A beszállítók oldaláról Mészáros Lőrinc cégei tűnnek az állami táboroztatás /szállodáztatás legnagyobb nyertesének. Az Erzsébet-programmal összefüggésben megbízáshoz jutott a tulajdonában lévő Aranykorona Zrt, a Búzakalász 66. Kft, a  Vivenvíz Kft és korábban tulajdonában lévő Bakonyhús Kft is. A programban résztvevő szállodák előszeretettel vásároltak tojást, pékárut, húst és ásványvizet a milliárdos felcsúti polgármester cégeitől. Sőt, a 444-nek kiadott szerződéslista alapján még gázra, vagy elektromosságra sem költöttek annyit a szállodák, mint amennyiért Mészárosék áruit megvették.

  • Az Aranykorona Zrt-hez nettó 14,3 millió forint
  • a Búzakalász 66 és a Bakonyhús Kft-hez nettó 504 millió forint
  • a Vivienvíz Zrt-hez nettó 7,1 millió forint került.

A 444-nek kiadott táblázat együtt kezeli a Búzakalász és Bakonyhús egyik 242 millió forintos megbízását, amiben a balatoni régió szállodáinak és táborainak szállítottak húst 2014 április végétől 2016 december közepéig. A Bakonyhúst Mészárosék 2016 júniusában eladták.

Jól járt az Erzsébet-programmal a Pajzs 07 Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Kft, nekik

  • 2014-ben nettó 81,5 millió forintot
  • 2015-ben nettó 89,4 millió forintot
  • 2016-ban nettó 104,3 millió forintot,

azaz összesen nettó 275 millió forintot fizettek a szállodák és a táborok őrzéséért. A Pajzs 07 tulajdonosa a CIVIL Biztonsági Zrt., ennek a cégnek pedig 2010-ig Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter volt a tulajdonosa.

Nagyon sokat költöttek a programból a "téli táboroztatási koncepció" kidolgozására, ezért nettó 199,2 millió forintot fizettek egy Agenda Projektház Kft. nevű cégnek. A 200 milliós koncepció illetve elemzések és felmérések elkészítésére 2015 januárja és márciusa között 3 hónapja volt a cégnek. Az Agenda neve már többször előkerült a magyar sajtóban, különféle uniós projektek körül. Az Átlátszó szerint a vállalkozás egy uniós fejlesztési pénzek lehívására specializált céghálózat tagja, feltűnnek uniós képzési programok környékén is.

2015-ben és 2016-ban minden szálloda és tábor vásárolt földgázt a MET Magyarország Zrt-től, illetve az egyik leányvállalatától összesen nettó 140 millió forint értékben.

Figyelmet érdemel még az üdülők szennyesét mosó Hófehér Textilservice Kft, akik 2014 és 2016 között összesen nettó 97 millió forint értékben kaptak megbízásokat. A cég tulajdonosai között található 2015-től egy Zenit Holding nevű társaság, az ottani tulajok között pedig Szigedi László és Németh Krisztina neve kerül elő. Szigedi és Németh is Mesterházy Ernő volt SZDSZ-es tanácsadó / vállalkozó / filmproducer üzlettársai voltak a Future Clean-es időkben.

Az Erzsébet-programra egyébként ezen szerződésektől függetlenül sem jellemző a spórolás, nyáron kiderült, hogy napi 110 ezer forintért bérelt villából jár dolgozni a hátrányos helyzetű gyerekeket üdültető táborok vezetője, aki egyébként havi 1,85 millió forintot keres, és állítása szerint ebből fizette a villabérlést.

;