Feladta a szaúdi király arany mozgólépcsője

2017 október 5., csütörtök 17:09
180
Szalman király szerda este megérkezik a moszkvai Vnukovo Repülőtérre. Fotó: Alekszander Nemenov / AFP

Szerda este a kb. 1000 fős delegációjával együtt megérkezett Szaúd-Arábia uralkodója a moszkvai Vnukovo Repülőtérre, ahol katonai zenekarral fogadták, de egy kisebb baki is volt: az érkezéskor meghibásodott, és leállt a 81 éves Szalman ibn Abdul-Aziz Al Szaúd király arany mozgólépcsője, amit a repülőgéphez toltak, hogy Szalman királynak ne kelljen gyalogolnia. A király végül gyalog kellett, hogy megtegye a földig a néhány méteres utat, akár egy átlagos utasnak.

Az olajnagyhatalom képviselőjét csütörtökön fogadta egy másik olajnagyhatalom képviselője, Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Fotó: Alekszej Nikolszkij / Szputnyik

Az al-Arabíja pánarab hírtelevízió szerint Szaúd-Arábia és Oroszország fegyvervásárlási szándéknyilatkozatokat írt alá, aminek értelmében Szaúd-Arábia Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket vásárol Oroszországtól. A két ország továbbá megegyezett Kornet-EM típusú páncéltörő rakéták, TOSZ-1A (Burjatyina) típusú rakéta-sorozatvetők, AGSZ-30 gránátvetők és Kalasnyikov AK-103 típusú gépkarabélyok eladásáról.

Az állami tulajdonú Szaúd-Arábiai Hadiipar nevű vállalat közölte: egy másik, gyártási jogokról szóló szándéknyilatkozat is aláírtak a Roszoboronexport nevű orosz fegyveripari céggel. Azt nem közölték, hogy a fegyvereket milyen mennyiségben és milyen árban szerzik be Oroszországból, de a közlemény alapján úgy néz ki, az említett fegyverek szaúd-arábiai gyártásáról is született egyezmény.

Az EFE spanyol hírügynökség szerint a két cég aláírt egy szerződést arról is, hogy a Kalasnyikov AK-103-as gépkarabélyokat és azokhoz tartozó lőszereket gyártsanak az arab országban.

A Kommerszant orosz napilap korábban arról írt, hogy Oroszország kb. 3 milliárd dollár értékben adna el Sz-400-as légvédelmi rakétarendszereket Szaúd-Arábiának.

Fotó: Alekszej Nikolszkij / AFP

Elemezők szerint a szaúdi uralkodó moszkvai látogatása az eddigi legvilágosabb jele annak, hogy Oroszország Közel-Kelet-stratégiája – többek között a kockázatos szíriai katonai fellépés – meghozta gyümölcseit, Szaúd-Arábia és Oroszország ugyanis a szíriai háború ellentétes oldalain állnak, sőt Moszkva szoros kapcsolatokat ápol Teheránnal, Rijád térségbeli riválisával. (Mondjuk elemzők szerint egyértelmű, hogy Rijád legfontosabb szövetségese és fő fegyverszállítója továbbra is Washington marad.) (Guardian, MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt