Hülyenevek extra: el fogsz képedni, milyen fantasztikusan idióta domainneveket tudnak kitalálni a magyarok

INTERNET
2017 október 05., 12:24
comments 116

A dolog egészen ártalanul indult. Levelet kaptam G.-től, az alábbi szöveggel

„bameg ez neked való sztori :D
:) Törlés előtti parkolásban lévő domainek: magyarbaloldal.hu 2017-07-24
Így már érthető, hogy megint a Fidesz nyer :D”

„Talán lesz benne egy kis posztra való”, gondoltam magamban, rákattintottam a linkre, és egy olyan új világ nyílt meg előttem, ahová azóta is vissza-visszatérek nevetni és hüledezni.

A link, mint látható, a különböző okokból törlés előtt álló domainnevek listájára mutat. Ide a nemfizetéstől a rosszul megadott adatokon át egy rakás okból felkerülhet egy valaki által korábban kitalált és lefoglalt domainnév, hogy 60 napos itt-tartózkodás után, ha a jogosult gazda nem váltotta ki, szabad prédává váljon. Vagyis olyan domainek sorakoznak itt, amikben valaki egykor fantáziát látott. 

Take the red pill

Az ember elkezdi olvasni az első pillantásra rendkívül száraznak tűnő listát, és pár másodpercen belül egy vad, fantáziadús, bátor világba kerül át. Ahol a sírást és a nevetést másodpercek választák el egymástól.

Megszakad a szíved, hogy bedőlt az arvacsivavak.hu ? Mielőtt elkönnyeznéd magad, már nevetsz is, meglátva az agyribanc.hu -t, hogy utána már azon morforndírozz, mit szedhetett az, aki annak idején biztos volt a fenykanal.hu sikerében. 

Ezek a büdös magyarok nem érdemelnek többet – füstölögsz egy sort a ferfiszappan.hu és az erosizzadas.hu közös digitális sírja mellett állva, ahol még az örök élet reménye sem vigasztal, hiszen ha lenne túlvilág, nem lenne parkolólistán kedvenc domainnevem, az elet2.hu.

Lehetséges, hogy mégsem tudott volna egy domainmegújításra valót sem megtakarítani az adomegtakaritokonyvelo.hu gazdája? – teszed fel magadnak a 2017. végi ember alapkérdését, hogy rögtön utána elégedetten veregesd meg a saját vállad. Mert, bár nyilván nem akarod futtatni magad, de azt talán még te is megmondtad volna, hogy az adoznek.hu nem lesz országos siker.

Arra viszont ki gondolt volna, hogy minden látszat ellenére már ennyire nem divat az affektálás meg a debil gügyögés? Hiszen együtt vonult a sírba a boszibugyor.hu, a cukikonyha.hu, az egerszegimami.hu, a csajbirodalom.hu, a cicacucc.hu és a furamuki.hu?

Nincsen remény, de egy kicsit azért mégis

Van viszont, aki jó híreket is találhat ebben a csodás listában. Kedves Fájdalmas Tinédzserek és Tinitumbli-szerzők, képzeljétek, hogy mindjárt szabad préda lesz a fontosvagy.hu és az egydarabotaszivembol.hu is!

Az is jó hír, hogy él még a netszürrealista mozgalom. Nyilvánvaló ugyanis, hogy csak az NSZM tagjainak juthatott eszébe az olyan domainek bejegyzése, mint az agyribanc.hu, a fofanyuvo.hu, a digipihi.hu, a droidosember.hu vagy egyik személyes kedvencem, a csunyakartya.hu.

Külön kaszt a lehetetlenül hosszú domainneveké. Ezekkel korábbi életemben leginkább motorozás közben, céges furgonok hátsó részére matricázva találkoztam, most viszont önlesztve, vagonszámra élvezhetem őket a Listán. A legfélelemtkeltőbb nekem az

egyebszervezetimerlegkepeskonyvelo.hu

de messze nem ez a legerősebb. Igen erős, novellába illő hangulata van például a

fuggonymosasnyiregyen.hu 

- nak. A

csaladihazakegyrejobban.hu

címet olvasva az embert szinte beszippantja az építőipar csábítása, a

fiatalokvallalkozovavalasa.hu

láttán pedig ki ne lenne újra fiatal?

Hányan akarhatnak Magyarországon online almát keresni? Az almakereso.hu kudarca arra utal, hogy talán nem elegen.

Én mindenkit támogatok, aki beleröhög a helyesírásnácik arcába, így most a legfontosabb Ismeretlen Hősöm az az ember, aki annak idején bejegyeztette a darazscsabda.hu domaint.

Van viszont, akit ismeretlenül is sajnálok. Hogy dörzsölhette például a tenyerét az ötletgazda, amikor bejegyeztette az a-zautoszerviz.hu domaint! Hogy költhette el már előre a milliókat, amit ezért kapni fog. És most milyen szomorú lehet.

Na de hol szórakoztatja most az embereket az  aceremoniamesterheni.hu névadója? 

Én  tényleg majdnem mindent el tudok fogadni, az viszont hihetetlen, hogy nem tudtak komolyabb üzleti tervet agyhartyagyulladas.hu-ra.

Van viszont, ami tényleg megmagyarázhatalan. Állítólag irtó pletykás nép a magyar, erre becsődölt az adytitkai.hu ???

Annyira viszont nem megdöbbentő, hogy hány politikai domainnév szabadul fel lassan. Ebben nincs különbség az oldalak között: ugyanazon a listán figyel a  magyarigazsag.hu és a  magyar-polgar.hu, mint a demokratikusellenzek.hu vagy a magyarbaloldal.hu.

Örvedhetnek viszont a megfelelő nevű, a kapcsolatuknak domainemlékművet állítani kívánó szerelmespárok, a parkolóban várja ugyanis őket az agiesattila.hu, az anikoesalbert.hu, az aronesmarietta.hu, a dittaespeti.hu, az eszteresgyuri.hu, és az eszterpeter.hu is. Ha pedig nem stabil a partner, ott a talonban a 

fuck-king.hu

Az eddigiekből talán világossá vált, hogy a parkoló domainek listája salaktalan szórakozást nyújtó prémiumoldal. Én három hete látogatom és az ABC-ben az F-ig jutottam el még csak. Vécézés, liftre várakozás vagy egymegállós villamozás közben nincs jobb szórakozás, mint ezt olvasgatni. Ráadásul folyamatosan frissülő listáról van szó, úgyhogy az élvezete hosszú távon sem okoz csömört.

Én már függő vagyok. Hogy le tudok-e szokni valaha? 

banyasz-oregtancos.hu 

legyek, ha meg tudom mondani.

Címlapkép: Tbg, Urbán Tamás fotója alapján, Fortepan.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.