Migránst láttak Szegváron!4 Vadászok, polgárőrök, rendőrök és a polgármester vette őket üldözőbe

POLITIKA
2017 október 07., 15:07
comments 158

A Délmagyar.hu beszámolója szerint Szegvár polgármesterre a pénteki testületi ülésen azzal indokolta a mezőőrség felállítását szorgalmazó javaslatát, hogy

"sajnos valószínűleg a jövőben is számítanunk kell migránsokra a külterületen, mint ahogy ez augusztus végén elő is fordult.

Igaz, se előtte, se azóta nem láttak migránst a határtól ötven kilométerre fekvő település körül. Gémes László részletesen elmesélte az augusztusi esetet: fiával autózott egyik este mikor észrevette egyik vadásztársát, aki a tanyája felé tartott. 

"Láttuk, hogy megállt a tanya felé vezető behajtó úton, és kiszállt. Megkérdeztük, minden rendben van-e. Kiderült, hogy az egyik motorja ott hevert kint. Beljebb pedig a másik, ami arra utalt, valaki járt ott. Akkor észrevettünk két embert, aki menekülni kezdett. Ha öt perccel később megyünk, elvitték volna a motorokat,"

mondta. A menekülők után eredet autóval, fia futva üldözte őket, közben riadóztatta a rendőröket, a vadászokat, és a polgári őröket. Fia kiderítette, hogy külföldiekről van szó.  

"A szeméttelepi út melletti erdősávba menekültek. Addigra már kezdett sötétedni. Mi pedig a közben odaérő vadásztársakkal, polgárőrökkel, a körzeti megbízottal és egy szegvári lakhelyű rendőrrel együtt 10 perc alatt 11-en gyűltünk össze. Végül mire besötétedett, sikerült kiterelni a férfiakat az erdősávból. Megsajnáltuk őket, vizet adtunk nekik, mert láthatóan nagyon kitikkadtak. Angolul nem tudtak, románra, oroszra hasonlító nyelven beszéltek egymással. Az egyik moldávnak, a másik pakisztáninak vallotta magát. Később kiderült, hogy mindketten illegális moldáv migránsok. Őriztük őket, amíg a szentesi rendőrök a helyszínre nem értek."

A polgármester hozzátette, hogy ha megszavazzák novemberben a képviselők, akkor január 1-jétől működhet a szolgálat. Addig is éjjellátó készüléket vásárolnak, amit több szervezet is használhat.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.