A hajnali fagy után összekapja magát még az időjárás

időjárás
2017 október 08., 02:57
comments 19

Az ország keleti végein fagyra ébredhettek, akik vasárnap is hajnalok hajnalán kelnek. Az ország javában azért ennél emberibb, 6-10 fokos a hajnal. A délelőtt még borús és hűvös lesz, elszórtan esőre, kisebb záporokra is számítani kell.

Délutánra nyugat felől szakadozni kezd a felhőzet, többfelé megélénkül a nyugati, északnyugati szél, de legalább a nap is kisüt. A hőmérséklet délnyugaton 17 fokig is emelkedhet, északkeleten 14 fokig. Az éjszaka kevésbé lesz hűvös a szombatinál.

A jövő héten nagyjából hasonló marad az idő, kedd-szerda csapadékosabb lehet, de egyben melegebb is, csütörtökön akár 22 fok is lehet. Talán már említettem, hogy az október az új szeptember.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.