Először volt Pristina Pride

Új fejezet kezdődik a 444 életében.
Érdekel

Először rendeztek nagyszabású melegfelvonulást Koszovóban, ahol kedden néhány százan vettek részt kedden Pristinában az első olyan melegfelvonuláson, amelyet a helyi LMBT-szervezetek közösen tartottak meg.

Az elsõ alkalommal megrendezett koszovói melegfelvonulás résztvevõi Pristinában 2017. október 10-én.Fotó: Visar Kryeziu/MTI/MTVA

A szeretet nevében mottójú felvonulás kilenc civil szervezet összefogásával valósult meg, a célja pedig az volt, hogy felhívja a figyelmet a koszovói társadalomban tapasztalható homofóbiára és előítéletességre.

A felvonuláson részt vett Hashim Thaci koszovói elnök, valamint a kormány és a politikai pártok több tagja is. Az államfő az eseményen kijelentette: minden koszovói állampolgárnak joga van kifejezni saját hitét, véleményét és nemi hovatartozását.

A hivatalos szervek támogatása ellenére a rendezvény több fenyegetést is kapott, ezért több száz rendőr biztosította a felvonulás útvonalát a koszovói főváros központjában.

Annak ellenére, hogy a hírekben az első koszovói melegfelvonulásról beszéltek, az országban az utóbbi néhány évben több kisebb rendezvényt is szerveztek. A legutóbb tavaly, a homofóbia-ellenes világnap alkalmából tartottak melegfelvonulást Pristinában, amelyen szintén több százan vettek részt, közöttük Hashim Thaci is.

A koszovói alkotmány tilt mindenféle negatív diszkriminációt, ugyanakkor nem tér ki külön az LMBT-közösséget érintő jogokra, a főleg muszlim vallású országban az azonos neműek házassága sem engedélyezett. (MTI)

Olvastátok, láttátok, hogy milyen világ lett itt. A járvány miatt fogynak a reklámok, a kormány miatt fogynak az újságok. Ebben a helyzetben a mi jövőnk is bizonytalanabbá vált, mint az elmúlt 7 évben bármikor. Ha folytatni akarjuk, akkor új fejezetet kell nyitnunk a 444 történetében.

Mi kitartóan mutatjuk, hogy milyen világ van. A szűkülő magyar nyilvánosság miatt most még fontosabb, hogy maradjon Magyarországon megbízható hírforrás. Olyan újságírók, akik megírják az igazat. Ehhez viszont - a ti segítségetekkel - változnunk kell.

Lépj a Körön belülre, regisztrálj, és járulj hozzá az újság működéséhez, cserébe még jobb, erősebb, nagyobb 444-et kapsz!

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.