Több mint száz vízilovat gyilkolt meg az anthrax Namíbiában

ÁLLAT
2017 október 10., 10:58
comments 17

Az ország északkeleti részén fekvő Bwabwata Nemzeti Parkban a múlt hét végén pusztulhattak el az állatok, melyekre csak most akadtak rá a hatóságok. Az első gyanú szerint lépfene végezhetett velük. 

Az anthrax/lépfene egy magas halálozási aránnyal járó bakteriális megbetegedés, ami a leggyakrabban kérődzőket támad meg, de fordult már elő emberre átterjedő fertőzés is. 

A helyi minisztérium képviselői arról beszéltek, hogy még sosem tapasztaltak ilyet. Korábbi fertőzéseknél is csak pár állat pusztult el. 

A hatóságok most próbálják feltárni a pontos okokat. Elképzelhető az is, hogy a fertőzött állatok száma még magasabb lesz, mivel krokodilok ehettek a fertőzött vízilovak tetemeiből. 

Hasonló mértékű fertőzés legutóbb 2004-ben Ugandában történt, amikor 180 víziló halt meg. Tavaly pedig 2300 rénszarvas pusztult el Szibériában, akkor a váratlan melegfront erősíthette az anthrax terjedését. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.